Az extrém metal széles e területein rendre felbukkannak formációk, amelyek kvázi kísérleti terepként kezelik és alakítják azt a műfajt, amelyet művelni szándékoznak. Az experimentális társaságokhoz sorolható a hat éve aktív spanyol Pestilength, mely alakulat 2024 elejére a harmadik album kiadásáig jutott. Rémlik, hogy találkoztam a duó egyik-másik korábbi anyagával (EP-k is találhatók a diszkográfiában), azonban meglehetősen tiszta lap volt számomra a Solar Clorex anyaga.

Tekervényes, kísérleti hozzáállással rendelkező death metalt hallunk, ami amennyire durva és brutális hangzású, olyannyira nehéz és megterhelő tud lenni. Mélyen dohognak a fortyogó gitárok; amikor gyors a tempó, ott alaposan alágyújtanak az üstnek, a lassabb részek viszont diszharmonikusak, kicsavartak, furcsa érzést keltenek. Mintha horror-death metalt hallanánk kísérteties szólamokkal, atonális hangokkal, hörgéssel, bömböléssel, s az egésznek egy súlyos, vaskos hangzás ad produkciós keretet. Egy olyan számot, mint a Choirs Of None nem lehet másként leírni, mint rémlátomásos lázálomként, annak ellenére, hogy a riffelés és a tempó követhető, azonban a hangulat és a beszüremkedő hangok felettébb szürreálisak, formabontók.

Nemcsak a death metalt, az idegeinket is teszteli a Pestilength ezzel a lemezzel, igazolván, hogy ami kísérleti jellegű, az nem feltétlenül esik egybe az élvezhetőséggel. Korántsem hallgathatatlan a spanyol duó albuma, de a goromba hangzásképbe ágyazott mogorva zene és tekervényes dalszerkezetek nem valószínű, hogy napi hallgatnivalót szolgáltatnak majd. Méltányolom az egyediségre való törekvést, az eredményeket, amiket a Pestilength elért ezen a téren, a Solar Clorex valóban nem sztenderd death metal, ötletekben sem szenvednek hiányt, de valami megfoghatatlan, megfogalmazhatatlan tényező hiányzik az anyagból, ami vonzóbbá tehetné.