Skip to content

PESTILENCE – Best of album érkezőben

A holland death metal banda, a Pestilence tizenkét emblematikus himnuszát vette fel újra a Levels of Perception albumra.

„Mindig is szerettem volna egy ’best of’ lemezt készíteni, hiszen ez azt jelenti, hogy elértem valamit a múltban. Valami olyat, aminek ma is van az értéke – mondta a frontember Patrick Mameli. – Hatalmas értéknek és egyszerűen félelmetesnek találtam, hogy olyan dalokból válogathattam, amelyeket a távoli múltban komponáltam, a jelenbe transzportálva azokat a Michiel van der Plicht (dobok), Rutger van Noordenburg (gitárok) és Joost van der Graaf (basszusgitár) felállás segítségével.”

Az újrafelvételeknek köszönhetően nem csak új életet sikerült lehelni a szerzeményekbe, hanem az egész album hangzása egységesítve lett.

„Az album címe Levels of Perception. Hogy miért? Mert ez történt a dalokkal – magyarázta Patrick Mameli. – Különböző zenészek előadásában, saját nézeteikkel, zenei képességeikkel és értelmezéseikkel, új megvilágításba helyezve azokat. Szóval, itt vagyunk az új Levels of Perceptionnel!”

Az album dobszólamait Michiel van der Plicht 2021-ben, a hágai T. Paardban tartott élő stream során rögzítette.

„Ezek a rögzített dobsávok annyira fantasztikusak voltak, hogy egyszerűen fel kellett használnunk őket, finomhangolva a gitárokat és a basszust – folytatta a frontember. – Az Exitivm felvételei után kezdtem rájönni arra, hogy amikor házon belül intézed a hangmérnöki, a keverési és maszterelési feladatokat, sokkal nagyobb az irányítás a saját produkciód felett, a saját szerzeményeid iránti őszinteség és szenvedély révén; ahelyett, hogy felbérelnél egy hangmérnököt, akinek nincs is érzéke a zenédhez.”

Az április 26-án érkező albumról máris meghallgathatjuk a Horror Detox című szám új változatát. És emellett van még egy jó hírünk: a Pestilence – a Carnation és a Bodyfarm társaságában – április 11-én az A38 Hajón fog fellépni.

PESTILENCE – Levels of Perception
(04/26 – Agonia Records)

1. Horror Detox
2. Mvlti Dimensional
3. Mobvs Propagationem
4. Sinister
5. Dehydrated
6. Dominatvi Svbmissa
7. Land of Tears
8. Necromorph
9. Deificvs
10. Twisted Truth
11. Sempiternvs
12. Ovt of the Body

KERESÉS
Megjelent a februári
digitális különszám!
febr  |  dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
  1. KILLSWITCH ENGAGE
    This Consequence
  2. DREAM THEATER
    Parasomnia
  3. TREMONTI
    The End Will Show Us How
  4. OBSCURA
    A Sonication
  5. THUNDERMOTHER
    Dirty Divine
  6. MARKO HIETALA
    Roses From The Deep
  7. LACUNA COIL
    Sleepless Empire
  8. PHOENIX RT
    Amit itt hagyunk
  9. DAWN OF SOLACE
    Affliction Vortex
  10. JINJER
    Duél
  11. SAOR
    Amidst the Ruins
  12. MANTAR
    Post Apocalyptic Depression
  13. DYNAZTY
    Game Of Faces
  14. MAJESTICA
    Power Train
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw