Skip to content

PALLBEARER – Dal- és klippremier az arkansasi doom négyes októberi albumáról: The Quicksand Of Existing

Forgotten Days címmel október 23-án jelenik meg az arkansasi doomster Pallbearer negyedik albuma, a 2017-es Heartless lemez folytatása, amelynek harmadik előzetes dala a klippel kísért The Quicksand Of Existing. Ismerkedj meg vele!

Joseph Rowland basszer/zeneszerző: „A Forgotten Days lemezen olyan dalokra akartunk fókuszálni, amelyek zsigerből jönnek, természetesek és amelyeket élvezet játszani a koncerteken. És amiket a közönség is élvezettel tapasztal meg. De az is igaz, hogy a Pallbearer groove-osabb, súlyosabb elemeihez kanyarodtunk vissza. A Heartless meglehetősen tempós és technikás anyag volt. Ez az új egy kicsit nyitottabb, rendesen belekalapál majd a talajba…”


www.facebook.com/pallbearerdoom



PALLBEARER – The Quicksand Of Existing (a 2020-as Forgotten Days albumhoz)



PALLBEARER – Rite Of Passage (a 2020-as Forgotten Days albumról)




Brett Campbell énekes/gitáros: „Rendkívüli módon örülök annak, hogy végre megoszthatjuk veletek ezt a dalt. Ben Meredith rendezte a klipjét, amely egy szerencsétlen utazó történetét meséli el, aki túl messzire utazik és végül teljesen elveszik, egyrészt önmagában, másrészt a külvilágban is. Amikor már a saját agyadban sem bízhatsz, akkor mi a valóság?”


PALLBEARER – Forgotten Days (a 2020-as Forgotten Days albumhoz)





PALLBEARER – Forgotten Days
(10/23 – Nuclear Blast)

01. Forgotten Days
02. Riverbed
03. Stasis
04. Silver Wings
05. The Quicksand of Existing
06. Vengeance & Ruination
07. Rite Of Passage
08. Caledonia


KERESÉS
Hammerworld No. 352
kapható országszerte!
DIGITÁLIS KIADÁSOK
a laptapír kínálatában!
FACEBOOK
NÉPSZERŰ
PETŐFI X HAMMER
minden kedden 22 órától!
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
CSELŐTEI LÁSZLÓ
vezető szerkesztő
  1. ANY GIVEN SIN
    War Within
  2. ASKING ALEXANDRIA
    Where Do We Go From Here
  3. VANDENBERG
    Sin
  4. BLACK STONE CHERRY
    Screamin' At The Sky
  5. KK'S PRIEST
    The Sinner Rides Again
Zubor Olly - 300p
Zubor Olly - 300p
Zubor OLLY
online szerkesztő
  1. KATAKLYSM
    Goliath
  2. CATTLE DECAPITATION
    Terrasite
  3. SPIRIT ADRIFT
    Ghost At The Gallows
  4. VOMITORY
    All Heads Are Gonna Roll
  5. IMMORTAL
    War Against All
Posta Janos 22 - 300p
Posta Janos 22 - 300p
Posta János
szerkesztő
  1. TO KILL ACHILLES
    Recovery (dal)
  2. IMPOSTER SOCIETY
    Dorian Gray (dal)
  3. THERE WILL BE FIREWORKS
    Classic Movies (dal)
  4. DIE TOTEN HOSEN
    Reisefieber (dal)
  5. MANESKIN
    Honey (dal)
HAJÓGYÁR x hw