Skip to content

PALEFACE SWISS – Újra eljön az éjszaka

Megjelent a Paleface Swiss új dalának, a My Blood On Your Hands-nek az igencsak nyugtalanító hatású klipje, amelyet Kris Jakob rendezett. A szerzemény a csapat harmadik stúdióalbumáról, a 2025. január 3-án megjelenő Cursed-ről származik. A lemezen szereplő kilenc szám mindegyike egy-egy virághoz kapcsolódik, és ez a borítón is látszik, ahol a virágok egy-egy csatát szimbolizálnak.

„Előfordult már, hogy az ágyban feküdtél, és képtelen voltál elaludni, mert ugyanazok a problémák kísértettek, amelyekkel túlságosan félsz szembenézni? Különböző forgatókönyveket játszol le újra és újra a fejedben, de amikor már éppen eljutnál a megoldáshoz, megint a kezdeteknél találod magad. A helyzet egyre csak fokozódik, egyre rosszabb és rosszabb lesz, amíg el nem éri azt a pontot, amikor azt gondolod: ’Könnyebb lenne meghalni, mint szembenézni ezzel a fájdalommal’. Másnap reggel úgy tűnik, hogy minden nagyjából rendben van – egészen addig, amíg újra el nem jön az éjszaka. Erről szól a dal” – tették hozzá a zenekar tagjai.

PALEFACE SWISS – Cursed (01/03)

1. Un Pobre Niño Murió
2. Hatred
3. …And With Hope You’ll Be Damned
4. Don’t You Ever Stop
5. Enough?
6. Youth Decay
7. My Blood On Your Hands
8. Love Burns
9. River Of Sorrows

https://palefaceswiss.bandcamp.com

KERESÉS
Megjelent a februári
digitális különszám!
febr  |  dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
  1. KILLSWITCH ENGAGE
    This Consequence
  2. DREAM THEATER
    Parasomnia
  3. TREMONTI
    The End Will Show Us How
  4. OBSCURA
    A Sonication
  5. THUNDERMOTHER
    Dirty Divine
  6. MARKO HIETALA
    Roses From The Deep
  7. LACUNA COIL
    Sleepless Empire
  8. PHOENIX RT
    Amit itt hagyunk
  9. DAWN OF SOLACE
    Affliction Vortex
  10. JINJER
    Duél
  11. SAOR
    Amidst the Ruins
  12. MANTAR
    Post Apocalyptic Depression
  13. DYNAZTY
    Game Of Faces
  14. MAJESTICA
    Power Train
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw