Skip to content

PAIN – Nyolc év után új album Peter Tägtgrenéktől

A Peter Tägtgren által vezetett Pain nyolc év után új nagylemezzel jelentkezett. Az I Am címet viselő hanghordozó a pénteki napon jött ki a Nuclear Blastnál.

„Az előző lemez, a Coming Home 2016-ban jelent meg – és persze utána következett egy turné. 2019-ben kiadtam egy F & M című albumot a Rammstein énekesével, Till Lindemannal, a projektet 2020-ban hagytam ott. 2021-ben eljött az ideje, hogy a death metal zenekarom, a Hypocrisy is aktivizálódjon egy új, Worship című albummal – és persze ismét turnéztunk. Ha ez nem lenne elég, tegyük hozzá, hogy 2022-ben készült egy stúdióalbum Joe Lynn Turnerrel… Más szóval: az elmúlt nyolc év egy szempillantás alatt eltelt. Mindezek után a Pain számára elérkezett a tökéletes alkalom, hogy újra teljes erőbedobással folytathassa. Finoman szólva is izgatott voltam. Mondanom sem kell, hogy a Party in My Head (a 2021-es kislemez – a szerk.) sikere robbanásszerű kezdőlöketet adott az albumkészítés folyamatának!” – mondta az elmúlt nyolc évről Peter Tägtgren.

Az album kiadásának megünneplésére a zenekar egy vadonatúj klipet is bemutatott, amely a Don’t Wake the Dead című szerzeményhez készült. Érdekesség, hogy a dalt Peter fia, Sebastian Tägtgren írta.

„Amikor Seb először mutatta meg nekem a dalt, el voltam ájulva, annyira sötét, mégis gyönyörű, az elejétől a végéig. Miután meghallgattam a számot, pánikrohamot kaptam: ’Hogyan énekeljek ezen? És mit?’” – vallotta be Peter Tägtgren.

PAIN – I Am
(05/17 – Nuclear Blast)

1. I Just Dropped By (to say goodbye)
2. Don’t Wake The Dead
3. Go With The Flow
4. Not For Sale
5. Party In My Head
6. I Am
7. Push The Pusher
8. The New Norm
9. Revolution
10. My Angel
11. Fair Game

https://painband.bandcamp.com/album/i-am

KERESÉS
Hammerworld no. 355
keresd az újságosoknál!
régi lapszámainkat
KERESD A LAPTAPIR.HU-n!
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
CSELŐTEI LÁSZLÓ
vezető szerkesztő
  1. DVNE
    Voidkind
  2. JUDAS PRIEST
    Invincible Shield
  3. BRUCE DICKINSON
    The Mandrake Project
  4. DAATH
    The Deceivers
  5. MUDFIELD
    Fehér Zászló
Zubor Olly - 300p
Zubor Olly - 300p
Zubor OLLY
online szerkesztő
  1. BORKNAGAR
    Fall
  2. VLTIMAS
    Epic
  3. MADDER MORTEM
    Old Eyes, New Heart
  4. SOVEREIGN
    Altered Realities
  5. JOB FOR A COWBOY
    Moon Healer
331NorbiHP2021
331NorbiHP2021
Uzseka Norbert
munkatárs
  1. MIND’S MIRRORS
    Forever Is Not Nearly Long Enough
  2. AUTOPILOT
    It Might Be Gone Forever
  3. BRUCE DICKINSON
    The Mandrake Project
  4. MAGMA RISE
    Neither Land Nor Sea
  5. DVNE
    Voidkind
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw