Skip to content

PAIN – Kiéhezve a torzításra

A Peter Tägtgren által vezetett Pain nyolc év után új nagylemezzel jelentkezik. Az I Am címet viselő hanghordozó május 17-én fog megjelenni a Nuclear Blastnál.

„Az előző lemez, a Coming Home 2016-ban jelent meg – és persze utána következett egy turné. 2019-ben kiadtam egy F & M című albumot a Rammstein énekesével, Till Lindemannal, a projektet 2020-ban hagytam ott. 2021-ben eljött az ideje, hogy a death metal zenekarom, a Hypocrisy is aktivizálódjon egy új, Worship című albummal – és persze ismét turnéztunk. Ha ez nem lenne elég, tegyük hozzá, hogy 2022-ben készült egy stúdióalbum Joe Lynn Turnerrel… Más szóval: az elmúlt nyolc év egy szempillantás alatt eltelt. Mindezek után a Pain számára elérkezett a tökéletes alkalom, hogy újra teljes erőbedobással folytathassa. Finoman szólva is izgatott voltam. Mondanom sem kell, hogy a Party in My Head (a 2021-es kislemez – a szerk.) sikere robbanásszerű kezdőlöketet adott az albumkészítés folyamatának!” – mondta az elmúlt nyolc évről Peter Tägtgren.

A mai napon kijött egy új kislemez az albumról, Push the Pusher címmel. A szerzeményhez videóklip is készült Dmitry Alekseev rendezésében.

„A Push the Pusher volt az első dal, amin a Party in My Head után dolgozni kezdtem – folytatta Peter Tägtgren. – Ki voltam éhezve a torzításra és a taposásra, arra, hogy újra ipari érzést teremtsek. Szövegileg tényleg rólam szól, ahogyan azt már az életem több mint felében hallottam… hogy fel kellene nőnöm.”

PAIN – I Am
(05/17 – Nuclear Blast)

1. I Just Dropped By (to say goodbye)
2. Don’t Wake The Dead
3. Go With The Flow
4. Not For Sale
5. Party In My Head
6. I Am
7. Push The Pusher
8. The New Norm
9. Revolution
10. My Angel
11. Fair Game

KERESÉS
Megjelent a februári
digitális különszám!
febr  |  dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
  1. KILLSWITCH ENGAGE
    This Consequence
  2. DREAM THEATER
    Parasomnia
  3. TREMONTI
    The End Will Show Us How
  4. OBSCURA
    A Sonication
  5. THUNDERMOTHER
    Dirty Divine
  6. MARKO HIETALA
    Roses From The Deep
  7. LACUNA COIL
    Sleepless Empire
  8. PHOENIX RT
    Amit itt hagyunk
  9. DAWN OF SOLACE
    Affliction Vortex
  10. JINJER
    Duél
  11. SAOR
    Amidst the Ruins
  12. MANTAR
    Post Apocalyptic Depression
  13. DYNAZTY
    Game Of Faces
  14. MAJESTICA
    Power Train
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw