Skip to content

PAIN – Egyéves az I Am album

A Peter Tägtgren által vezetett Pain éppen egy évvel ezelőtt adta ki I Am című albumát, amelynek címadó szerzeményéhez most egy videóklip is készült.

„A forgatás folyamata igazán kellemes volt, számomra is egyfajta kísérletet jelentett, mivel korábban mindig nagy, profi produkciókkal dolgoztam – árulta el Andrey Kezzyn, a klip rendezője. – Itt jól látszik, hogy ez nem egy profi produkció. Ez egyszerűen egy művészfilm, egy olyan történet, amit néhány ember mesél el, akik ezen a projekten dolgoztak.  És tényleg csak egy szimpla telefonkamerát használtam, szóval az egész egy iPhone 15-tel készült. Nincs semmi elrejtve drága díszletek vagy kamerák mögé. Tényleg tetszik ez az egész, mert egy kissé másfajta munkának tekinthető. Ilyenkor művészetet csinálsz, és közted meg a képed között nem áll senki. Csak te vagy, meg a te látásmódod, amit a költségvetés határai szabnak meg.”

„Már egy éve, hogy megjelent az I Am – tette hozzá a szülinapos lemezzel kapcsolatban Peter Tägtgren. – Sokan kérdezik, hogy még mindig elégedett vagyok-e az albummal meg úgy általában a végeredménnyel. Nos, mint mindig, először fejben írom meg a zenét, aztán próbálom áttenni számítógépre, vagy amin épp dolgozom. És néha, tudod, amit elképzelsz a fejedben, az nem pont úgy jön ki, ahogy szeretnéd. Néha változtatni kell rajta, ami alkalmanként jót is tesz a dalnak. De összességében azt mondanám, hogy olyan 95 százalékban elégedett vagyok az albummal: a produkcióval, a dalokkal, ilyesmikkel. Van néhány szám, aminél egyszerűen nem tudtam elérni ugyanazt az érzést, amit a fejemben hallottam, és amit végül a kész változatban hallani. Szóval nem tudom… De azt hiszem, ez az eddigi legjobb lemez, mármint abból a szempontból, hogy mennyire vagyok elégedett vele.”