Skip to content

P.O.L.L.Y. – Új dal született a Téveszme frontemberével: Hozsanna a Békekutakhoz

A Téveszme frontemberével, Nagy Viktorral készült el az új P.O.L.L.Y. (Pearls Of Long Loved Years) dal, a Hozsanna a Békekutakhoz.

Polonkai Tamás dalszerző/énekes az új dalról, amely három év után az első a Pollytól:Az új szám zenei részeinek megírása után, amikor elkezdtem foglalkozni a szövegekkel, úgy éreztem ez a szám magyarul akar megszületni.

Alapvetően is egy másik énekessel együtt szerettem volna elkészíteni ezt a dalt, de amikor eszembe jutott Viktor, nem igazán maradt kérdés bennem. Nagyon örültem neki, hogy elfogadta a felkérést, mert Viktort mostanság  a legjobb kortárs szövegírónak tartom.

A Hozsanna a Békekutakhoz című dal egy éven át készült, és megrendítő mindannyiunk számára, hogy mára vált igazán aktuálissá.

Újdonság az is, hogy új taggal bővült a P.O.L.L.Y. Boruzs Bence gitáros ezen a felvételen játszik először, a csapat többi tagja: Mészáros-Komáromy Dénes basszusgitáros (Slowmesh), Kleinheincz Zoltán gitáros (NÍS), és Pap ‘Page’ Dávid dobos (Antares).

A felvétel Sohajda Péter hangmérnökkel (Standing Waves Stúdió) készült, a Viktorral készült közös képet pedig Lerch Péternek (Carbon Head) köszönhetjük.



www.facebook.com/polly.grungery


P.O.L.L.Y. feat. Nagy Viktor (Téveszme) – Hozsanna a Békekutakhoz (2022)

nka
KERESÉS
MEGJELENT AZ OKTÓBERI
digitális KÜLÖNSZÁM!
RÉGI LAPSZÁMAINK
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
CSELŐTEI LÁSZLÓ
vezető szerkesztő
  1. IMPELLITTERI
    Out Of My Mind (Heavy Metal)
  2. AT NIGHT I FLY
    The Sacrificial Lamb
  3. FLOTSAM AND JETSAM
    Burned My Bridges
  4. TONY IOMMI
    Deified (instrumentális)
  5. TEXAS HIPPIE COALITION
    Gunsmoke
Zubor OLLY
online szerkesztő
  1. SETYØURSAILS
    Bad Blood
  2. AMORPHIS
    Tales from the Thousand Lakes - Live at Tavastia
  3. FALLING IN REVERSE
    Popular Monster
  4. OCTOPLOID
    Beyond the Aeons
  5. DARK TRANQUILLITY
    Endtime Signals
posta jános
szerkesztő
  1. FIXATION
    Speak In Tounges EP
  2. 10 YEARS
    Inner Darkness EP
  3. KOZORIA
    The Source
  4. ZEAL & ARDOR
    Devil Is Fine
  5. KING DIAMOND
    The Graveyard
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw