Skip to content

P.O.D. – Májusban érkezik a Veritas album

A Sonny Sandoval (ének), Marcos Curiel (gitár) és Traa Daniels (basszusgitár) alkotta P.O.D. a tizenegyedik albumának a megjelenésére készül. A Veritas című hanghordozó május 3-án fog megjelenni a Mascot Records gondozásában. A zenekar most közzétette a legújabb kislemezét, a Lies We Tell Ourselves-t, amelyhez egy videóklip is készült.

„Mindenki részt vesz az önámításban! Ám, a kulcs az, hogy felismerjük, és ne hagyjuk, hogy felemésszen bennünket! – mondta Marcos Curiel. – Ahogy a gyűlölet szemben áll a szeretettel, és a halál az élettel, úgy a hazugságok is szemben állnak a Veritasszal, ami igazságot jelent. Ez a dal a belső harcban és a rugalmasságban mélyed el, amely megakadályozza, hogy megadjuk magunkat a hazugságoknak, amiket magunknak mondunk. A személyes csatáinkról és a hitelességre való törekvésről szól.”

A P.O.D. tavaly ősszel mutatta be a Drop című szerzeményhez készült klipjét, amit Randy Blythe (Lamb of God) erőteljes vokális produkciója tett emlékezetessé. Ezt követően az Afraid to Die-t ismerhette meg a nagyérdemű, amelyben Tatiana Shmayluk (Jinjer) működött közre. Ezek a számok együttesen hétmillió streamelést gyűjtöttek össze.

„Alig várjuk, hogy a rajongóink megismerhessék a teljes albumot – folytatta Marcos. – A szívünket és a lelkünket beleöntöttük ebbe a lemezbe, és mérhetetlenül büszkék vagyunk az eredményre. Türelmetlenül várjuk, hogy személyesen is kapcsolatba kerüljünk a rajongóinkkal a közelgő koncerteken. Köszönjük a rendíthetetlen támogatásotokat; igazán nagyra tartunk mindnyájatokat! Ez az album jelentős mérföldkövet jelent számunkra. A hátterében zajló kreatív folyamat igazán inspiráló volt, és biztosak vagyunk benne, hogy ez válhat az eddigi legjobb alkotásunkká.”

„Úgy gondolom, hogy a kedvenc P.O.D-albumaim közé fog tartozni – osztotta Marcos lelkesedését Traa Daniels. – Ezen a lemezen a hangzás sokszínűsége egészen figyelemre méltó, mégis megmaradt rajta az a jellegzetes P.O.D-hangulat, amely Dél-Kalifornia kultúrájából fakad.”

P.O.D. – Veritas
(05/03 – Mascot Records)

1. Drop (feat. Randy Blythe)
2. I Got That
3. Afraid To Die (feat. Tatiana Shmayluk)
4. Dead Right
5. Breaking
6. Lay Me Down (Roo’s Song)
7. I Won’t Bow Down
8. This Is My Life (feat. Cove Reber)
9. Lies We Tell Ourselves
10. We Are One (Our Struggle)
11. Feeling Strange

https://payableondeath.bandcamp.com/album/veritas

KERESÉS
Megjelent a februári
digitális különszám!
febr  |  dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
  1. KILLSWITCH ENGAGE
    This Consequence
  2. DREAM THEATER
    Parasomnia
  3. TREMONTI
    The End Will Show Us How
  4. OBSCURA
    A Sonication
  5. THUNDERMOTHER
    Dirty Divine
  6. MARKO HIETALA
    Roses From The Deep
  7. LACUNA COIL
    Sleepless Empire
  8. PHOENIX RT
    Amit itt hagyunk
  9. DAWN OF SOLACE
    Affliction Vortex
  10. JINJER
    Duél
  11. SAOR
    Amidst the Ruins
  12. MANTAR
    Post Apocalyptic Depression
  13. DYNAZTY
    Game Of Faces
  14. MAJESTICA
    Power Train
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw