Skip to content

P. Mobil – Csoda történt!

Teljeskörű újrakiadást kapott a P. Mobil „Csoda történt!” című lemeze a GrundRecords gondozásában. Az eredeti megjelenés óta eltelt 7 év, ami elegendő idő arra, hogy kellő távolságból értékelhessük és ítéljük meg a maradandóságát.

A “Csoda történt!” a P. Mobil 2017-ben megjelent, nyolcadik stúdiólemeze. Először a Várkert Bazárban, a Mini együttessel közösen tartott koncerten vehette kézbe a közönség. Csaknem két és fél évvel a megjelenés előtt Schuszter Lóránt “Csoda történt” címmel írta le a közösségi médiában az első műtétjén történteket, hogy a fellépő szívritmuszavart a gyorsan bekapcsolt P. Mobil muzsika – és persze némi gyógyszer – hogyan oldotta meg egycsapásra. Az album a 60-as évek rövidebb játékidejét idézi és több, azóta klasszikussá érett darabot adott a P. Mobil életműbe, a lemez pedig úgy újult meg, hogy semmit sem veszített eredeti hangulatából, és nem csorbultak, sokkal inkább erősödtek sokéves erényei.

A dalok döntő többségét Szebelédi Zsolt jegyzi, Sárvári Vilmos és Tarnai Dániel egy-egy dala mellett. Talán ezért is lett atipikus, mégis tipikus P. Mobil kiadvány. A hanganyagot Rozgonyi Péter újította fel. Az újrakiadás bónusza a korszak egyetlen új tétele, mely szintén egy vers megzenésítése, ami a „Veletek” című kislemezen jelent meg még 2018-ban. Sík Sándor „Az andocsi Máriához” című versét bluesba ültették, hihetetlen megerősítő mélységet adva a soroknak. Ahogy a “Farkasok völgye: Kárpát-medence” esetében, ezúttal is Havancsák Gyula grafikusművész értelmezte újra a borítót, Jankovics Marcell stílusát idézve.

A kiadvány megjelent CD-n, fekete bakeliten és korlátozott példányszámban kék vinylen is. Az impozáns vinyl verziót 12 oldalas, nagyméretű képekkel teli füzet teszi teljessé.

nka
KERESÉS
Megjelent az áprilisi
digitális különszám!
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw