Skip to content

OVERCAST – Egy lélek emléke

Ismét egy régi dalát rakta új köntösbe az OVERCAST. Ezúttal az Egy lélek emléke kapott új hangzást, és a szintis-vokalista Hajagos Luca munkája által egy vadiúj animált vizuált. A húszéves múltra visszatekintő budapesti csapat ismét visszatalált kezdeti önmagához. A súlyosabb, sötétebb atmoszférát megidéző letisztult dark hangzás nagyon is jellemző volt a zenekarra a kétezres évek legelején. Aztán mint sok más hasonló banda, őket is elérte változás szele. Külső, belső hatásra az Overcast is a populárisabb, könnyebben emészthető dallamok felé vette az irányt. És habár az elmúlt több mint egy évtizedben szinte folyamatosan jelen volt a hazai underground életben a csapat, a kezdeti  hangzást és ezzel járó hangulatot nem sikerült már átadni.

Két évvel ezelőtt azonban némiképp váratlanul a zenekar egyik legelső dala az Őrület Határán ismét visszakerült a repertoárba, és nem kis meglepetésre azonnal osztatlan sikert aratott a rajongók körében, mind az ős-Cast-fanok, mind az újabb idők Castját ismerő tábor körében is. Ezen a sikeren is felbuzdulva a banda, több régi szerzeményt is elővett, amelyek ma is aktuális tartalmának adtak új, modernebb hangzást.

Első ilyen lett az Őrület Határán, ami újra felvéve, klipes formában jelent meg húsz év után újra, majd most az Egy Lélek emléke lett a soron következő ős-Cast-dal, ami vadiúj hangzást kapott.

Elérhetőségek:
Facebook: https://www.facebook.com/OvercastHungary
Instagram: https://instagram.com/overcast.hungary?igshid=YmMyMTA2M2Y=
Spotify: https://open.spotify.com/artist/5jc9PxfeTCX0kE7NYMDpm8

nka
KERESÉS
Hammer 354
megjelenés: március 5.
A DIGITÁLIS KIADÁST
KERESD A LAPTAPÍR OLDALÁN!
FACEBOOK
NÉPSZERŰ
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
CSELŐTEI LÁSZLÓ
vezető szerkesztő
  1. HANABIE.
    Reborn Superstar!
  2. NEMOPHILA
    Evolve
  3. BAND-MAID
    Unseen World
  4. TRIDENT
    Advance Generation
  5. FATE GEAR
    The Sky Prison
Zubor Olly - 300p
Zubor Olly - 300p
Zubor OLLY
online szerkesztő
  1. SUFFOCATION
    Hymns From The Apocrypha
  2. NIGHT IN GALES
    The Black Stream
  3. BJØRKØ
    Heartrot
  4. ASINHELL
    Impii Hora
  5. ROTTEN CASKET
    Zombicron
Posta Janos 24 - 300p
Posta Janos 24 - 300p
Posta János
szerkesztő
  1. THE VISION BLEAK
    Weird Tales
  2. SULDUSK
    Anthesis
  3. ALFAHANNE
    Vår tid är nu
  4. BORKNAGAR
    Fall
  5. ECCLESIA
    Ecclesia Militans
HAJÓGYÁR x hw