Skip to content

OV SULFUR – Dal a Killswitch Engage egykori énekesével

Egy sor kislemezt követően az Ov Sulfur megjelentette a debütáló albumát: a The Burden Ov Faith március 24-én jött ki a Century Mediánál. A korongon olyan vendégénekesek bukkannak fel, mint Alex Terrible (Slaughter to Prevail), Taylor Barber (Left to Suffer), Kyle Medina (Bodysnatcher), Lindsay Schoolcraft és Howard Jones (Light The Torch). Utóbbi a Wide Open című szerzemény új változatában szerepel, amihez egy videóklip is készült.

„Az, hogy Howard is beszállt a Wide Open nótánk albumverziójába, a legjobb dolog, ami csak történhetett – mondták a zenekar tagjai a Killswitch Engage egykori énekesével való együttműködésről. – Pontosan tudtuk, hogy ennek a dalnak az albumon a helye, de azt is tudtuk, hogy új életre van szüksége, hogy a többi dallal együtt élhessen, és ne csak úgy felkerüljön közéjük. Őrület, hogy hajlandó volt velünk együtt dolgozni, az már kevésbé meglepő, hogy abszolút kicsinálta a számot. Mi csak átadtuk neki a dalt és a szöveget, és hagytuk, hogy tegye a dolgát. Tényleg sikerült egy másik szintre emelnie a dalt, mind az üvöltésével, mind az éneklésével. Micsoda legenda!”

KERESÉS
Megjelent a februári
digitális különszám!
febr  |  dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
  1. KILLSWITCH ENGAGE
    This Consequence
  2. DREAM THEATER
    Parasomnia
  3. TREMONTI
    The End Will Show Us How
  4. OBSCURA
    A Sonication
  5. THUNDERMOTHER
    Dirty Divine
  6. MARKO HIETALA
    Roses From The Deep
  7. LACUNA COIL
    Sleepless Empire
  8. PHOENIX RT
    Amit itt hagyunk
  9. DAWN OF SOLACE
    Affliction Vortex
  10. JINJER
    Duél
  11. SAOR
    Amidst the Ruins
  12. MANTAR
    Post Apocalyptic Depression
  13. DYNAZTY
    Game Of Faces
  14. MAJESTICA
    Power Train
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw