Skip to content

ORDEN OGAN – Új dal a márciusban érkező lemezről: Let The Fire Rain

Eredetileg ősszel adta volna ki az új albumát a power metalos német Orden Ogan, végül azonban március 12-én jön majd ki a Final Days lemez.

A 2017-es Gunmen lemez utódjának producere, keverőse az Orden Ogan frontembere, Sebastian „Seeb” Levermann volt, de még a maszterizálást is ő végezte. Seeb szerint a Final Days egy komor hangulatú science-fiction konceptlemez.


A Final Days album harmadik előzetes dala a Let The Fire Rain címet viseli – ismerkedj meg vele!





www.facebook.com/ORDENOGAN




ORDEN OGAN – Let The Fire Rain (a 2021-es Final Days album előzeteseként)





ORDEN OGAN – Inferno (a 2021-es Final Days album előzeteseként)




A német színtér egyik legdinamikusabban fejlődő power metal csapatának számít az Orden Ogan, 2010-ben a Tiamat, 2012-ben a Rhapsody előtt láthattuk őket Budapesten, a Ravenhead albummal pedig kétszer is játszottak nálunk, előbb a Powerwolf társaságában, 2016 márciusban pedig önálló koncertet adtak a Club 202-ben. De a 2018-as Rockmaratonon is láthattad őket.

Az Orden Ogan epikus, kórusgazdag zenéjében egyaránt ott van a Blind Guardian vagy a Running Wild hatása, akárcsak a karcosabb Iced Earth vonalé, de a riffjeik között egészen modern témákat is hallhatsz.

A 2017-es Gunmen lemez óta módosult az Orden Ogan felállása, Niels Löffler gitárra váltott a basszusgitár után, az új basszer Steven Wussow (Xandria, Domain) lett, Tobias Kersting pedig átadta a gitárosi posztot Patrick Sperlingnek (Earacle).



ORDEN OGAN – Heart Of The Android (szöveges videó a 2021-es Final Days album előzeteseként)





Seeb:
Az utóbbi napokban sajnos be kellett látnunk, hogy az új lemezünk tervezett menetrendjét képtelenség tartani. Ez rendkívül bosszantó, mert amilyen gyorsan csak lehet, meg akartuk mutatni nektek az új anyagot, ez azonban sajnos nem lehetséges. Az Orden Ogan nem az a csapat, amelyik a nagy nyilvánosság előtt siránkozik, ezért csak annyit mondunk, hogy ez az egész korona-balhé bennünket is keményen érintett, a terveinket áthúzta, különös tekintettel a videóprodukciókra.

Aki ismer minket, tudja jól, hogy szerelemből zenélünk, és rendre addig melózunk, amíg nem érzünk mindent tökéletesnek. A Final Days albumot az eddigi legjobb Orden Ogan anyagnak tartjuk, ezek a dalok megérdemlik, akárcsak ti, hogy félkész formában semmit se adjunk ki a kezünkből. Köszönet mindenkinek, aki leadta az előrendelését, hogy ezzel is kinyilvánítsa a támogatását! Az album március 12-én jelenik majd meg – és ezt már piszokul várjuk!



ORDEN OGAN – In The Dawn Of The AI (a 2021-es Final Days album előzeteseként)








ORDEN OGAN – Final Days
(03/12 – AFM)

01. Heart Of The Android 04:31
02. In The Dawn Of The AI 06:06
03. Inferno 04:38
04. Let The Fire Rain 04:33
05. Interstellar 04:54
06. Alone In The Dark 04:39
07. Black Hole 04:31
08. Absolution For Our Final Days 04:27
09. Hollow 05:46
10. It Is Over 06:25


KERESÉS
MEGJELENT A DECEMBERI
DIGITÁLIS KÜLÖNSZÁM!
DIGITÁLIS KÜLÖNSZÁMOK
dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
vezető szerkesztő
  1. POKOLGÉP
    Vissza sose nézz
  2. ROAD
    Az utolsó rapszódia
  3. MARILYN MANSON
    One Assasination Under God
  4. AVATARIUM
    Between You god The Deveil and The Dead
  5. VOIDFALLEN
    The Rituals of Resilience
Zubor Olly - 300p
Zubor Olly - 300p
online szerkesztő
  1. GAEREA
    Coma
  2. THE BROWNING
    Omni
  3. TRIBULATION
    Sub Rosa In Aeternum
  4. IOTUNN
    Kinship
  5. VOLA
    Friend Of A Phantom
Posta Janos 24 - 300p
Posta Janos 24 - 300p
szerkesztő
  1. YESTERDAZE
    Don't Bother (dal)
  2. PAPA ROACH
    The Ending (dal)
  3. SEVEN HOURS AFTER VIOLET
    Float (dal)
  4. POPPY
    Have You Had Enough (dal)
  5. AKELA
    Fáklyával a Pokolban (dal)
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw