Skip to content
☆☆☆☆☆ METAL & HARD ROCK 1986 ÓTA ☆☆☆☆☆

ORBIT CULTURE – Új dal és klip a svéd melodikus death csapattól: Carvings

Shaman címmel egy öt dalos új EP-vel jelentkezik szeptember 24-én a melodikus death metalt nyomató svéd Orbit Culture, második előzetesként pedig a klippel kísért Carvings dallal lehet ismerkedni a Niklas Karlsson énekes-gitáros vezette csapattól.

Az Orbit Culture remekül sikerült harmadik albuma Niji címmel tavaly augusztusban kritikánk és a lemez itt jelent meg, a januárban kiadott deluxe verzióra pedig két bónuszdal is felkerült, a Mute The Silent pedig klipet is kapott.

Niklas Karlsson: “Nem fogok hazudni, ez az EP a legnehezebb, legproblémásabb dalgyűjtemény, amin valaha dolgoztam. Nem annyira a dolgok zenei oldalát tekintve – maguk a dalok elég gyorsan megszülettek. Azonban néhány technikai nehézség adódott a számítógépekkel, a merevlemezekkel, tagok távozásával, a gitárok meghibásodásával és az első turnézással – ami egyébként egy fantasztikus élmény volt. Mindez eléggé megakasztotta a folyamatot. Viszont talán ez az első alkalom a zenei kalandozásunk során, hogy igazán büszke vagyok valamire, amit a fiúkkal elkészítettünk.”





www.facebook.com/OrbitCulture



ORBIT CULTURE – Carvings (a 2021-es Shaman EP-hez)

Niklas Karlsson: “A Flight of the Fireflies a hamarosan megjelenő Shaman EP-nkről az Orbit Culture dalokhoz szükséges összes hozzávalót tartalmazza, de minden tekintetben egy megerősített izomzattal. Ott vannak benne a riffek, a hörgések, de a nagy refrén és a csavar sem hiányzik. Ami a dal szövegét és üzenetét illeti, én – különösen a járvány idején – úgy tapasztaltam, hogy a szeszfogyasztásom megnőtt, és ez a fizikai és mentális egészségemre egyáltalán nem volt előnyös. Amikor tavaly hazaértem egy éjszakai bulizásból, csak úgy kiöntöttem magamból mindent… magamról és az alkohollal való kapcsolatomról…

…Még mindig élvezem az ivást, időről időre, de manapság igyekszem nagyon visszafogottan csinálni. Ez egy nagyon alattomos drog, ami hosszú távon többet árt, mint amennyi örömöt okoz, és van egy olyan szakadék ebben a világban, amit soha nem szeretnék megtapasztalni.

Itt jön a képbe a Flight of the Fireflies. Megpróbálod kergetni a fényeket a sötétben, de végül ezek a kis fények eltűnnek, ha túl sokáig kergeted őket.

Az EP címe és az artwork úgy született meg, hogy leültem és kipróbáltam különféle címeket, nagyjából ahogy a Nija cím is megszületett. Felmerült a Shaman szó, és csak úgy ömlöttek az ötletek. Kitaláltuk ezt a fiktív történetet, amelyben egy sámán ‘összegyűjti’ vagy ‘leláncolja’ az embereket azzal, hogy meghívja őket, hogy próbálják ki a drogjait a dzsungel mélyén. Ezt a történetet az EP Carvings című harmadik száma dolgozza fel a legmélyebben. A történet metaforaként szolgál arra, hogy az elmédben ragadsz, miután olyan anyagokat fogyasztottál, amelyek kitárják az elmédet. Ugyanaz a cucc elveszi és bezárja az elmét.



ORBIT CULTURE – Flight Of The Fireflies (a 2021-es Shaman EP-hez)









ORBIT CULTURE – Shaman EP
(09/24 – Seek & Strike)

01. Mast of the World
02. Flight of the Fireflies
03. Carvings
04. Strangler
05. A Sailor’s Tale

ORBIT CULTURE – Mute The Silence (a Nija album 2021-es deluxe verziójához)
ORBIT CULTURE – Wargblod (a Nija album 2021-es deluxe verziójáról)

KERESÉS
AKTUÁLIS SZÁM
No. 346 – 2022/7-8
AKTUÁLIS GYŰJTŐI KIADÁS
No. 346 / Kiss
FACEBOOK
NÉPSZERŰ
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
CSELŐTEI LÁSZLÓ
vezető szerkesztő
  1. ICONIC
    Second Skin
  2. SAFFIRE
    Taming The Hurricane
  3. FIVE FINGER DEATH PUNCH
    AfterLife
  4. SOILWORK
    Overgivenheten
  5. COHEED AND CAMBRIA
    Vaxis II
Lénárd László
Lénárd László
LÉNÁRD LÁSZLÓ
főszerkesztő
  1. CAVE IN
    Heavy Pendulum
  2. THE HALO EFFECT
    Days Of The Lost
  3. SAFFIRE
    Taming The Hurricane
  4. FIVE FINGER DEATH PUNCH
    AfterLife
  5. DEF LEPPARD
    Diamond Star Halos
Pintér Miklós
Pintér Miklós
PINTÉR MIKLÓS
szerkesztő
  1. TOOL
    Fear Inoculum
  2. FAITH NO MORE
    The Real Thing
  3. PEARL JAM
    Vs.
  4. MEMPHIS MAY FIRE
    Remade in Misery
  5. IGNITE
    Our Darkest Days
PETŐFI X HAMMER
minden vasárnap 19 órától!
SPOTIFY – ZENÉSZFÜLLEL
NO. 340 – 2021/11-2022/01

HAMMER TV