Skip to content

ORBIT CULTURE – Egy különleges dal az érkező lemezükről

A svéd melodikus death metal zenekar, az Orbit Culture új albuma, a Descent augusztus 18-án fog megjelenni, a Seek and Strike kiadó gondozásában. A hivatalos dátum bejelentésével egy időben máris megismerhetjük a klippel kísért From the Inside című szerzeményt.

„Már a lemez komponálási és demó fázisaitól kezdve mindannyian éreztük a zenekaron belül, hogy ez egy különleges dal – árulta el Niklas Karlsson énekes/gitáros. – Ez egy kissé melankolikus szám, ugyanakkor halálos ütőerővel rendelkezik, ami jól funkcionál ezzel az atmoszférikus tiszta gitárral. A bevezetőt, a verzét és a refrént is megfelelőnek éreztük. Ez a szám az album összes elemét egyesítette egy olyan kislemezzé, amivel szerettük volna a korongot reprezentálni. A dal szövege több metaforát is magába foglal, amelyek arról szólnak, hogy nem igazán tudunk beilleszkedni, vagy nem vagyunk képesek áttörni a baromságokon az életünk során. Hasonlóságot húztam a magány és a kinti hidegben való magunkra hagyatottság között, ami leginkább önmagunkban kezdődik. Innen jött a klip egész vizuális aspektusa, hogy kint maradunk, látjuk a világot, és a világ többi része is lát bennünket, de nem tudnak megérinteni.”

A Descent lemezen a következő szerzemények fognak felsorakozni:

Descending, Black Mountain, Sorrower, From the Inside, Vultures of North, Alienated, The Aisle of Fire, Undercity, Descent, Through Time.

KERESÉS
HAMMERWORLD 24/9.
csak digitális lapszám!
RÉGI LAPSZÁMAINK
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
CSELŐTEI LÁSZLÓ
vezető szerkesztő
  1. IMPELLITTERI
    Out Of My Mind (Heavy Metal)
  2. AT NIGHT I FLY
    The Sacrificial Lamb
  3. FLOTSAM AND JETSAM
    Burned My Bridges
  4. TONY IOMMI
    Deified (instrumentális)
  5. TEXAS HIPPIE COALITION
    Gunsmoke
Zubor Olly - 300p
Zubor Olly - 300p
Zubor OLLY
online szerkesztő
  1. SETYØURSAILS
    Bad Blood
  2. AMORPHIS
    Tales from the Thousand Lakes - Live at Tavastia
  3. FALLING IN REVERSE
    Popular Monster
  4. OCTOPLOID
    Beyond the Aeons
  5. DARK TRANQUILLITY
    Endtime Signals
Posta Janos 24 - 300p
Posta Janos 24 - 300p
posta jános
szerkesztő
  1. FIXATION
    Speak In Tounges EP
  2. INVERNOIR
    Aimin' For Oblivion
  3. ZEAL & ARDOR
    Devil Is Fine
  4. LEPROUS
    Melodies Of Atonement
  5. THE FUNERAL PORTRAIT
    Greetings From Suffocate City
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw