Skip to content

OPETH – Kislemez, nem sláger

Hamarosan új albummal jelentkezik a svéd Opeth, amelynek második kislemezeként a §3 című szerzemény került bemutatásra. A komplett hanghordozó The Last Will and Testament címmel október 11-én jelenik meg a Reigning Phoenix Music gondozásában.

„Képzeld magad egy percre az én helyzetembe! – nyilatkozott Mikael Åkerfeldt, az Opeth frontembere. – A zenekarodnak van ez az új albuma. Neked tetszik. Sőt, egyenesen imádod! Mind a nyolc dalon átível ez a bonyolult koncepció. Mondjuk effektív 6 hónap alatt írtátok meg. Rengeteg szenvedélyt fektettél bele, hogy összeállítsd. A barátaiddal/kollégáiddal együtt vetted fel. Jól érezted magad a folyamat során. Most az említett album a megjelenés küszöbén áll, és elvárják tőled, hogy beszélj róla. Készítsd fel a közönségedet a megjelenésére. Beszélj róla! Ugye azt akarod, hogy az emberek meghallgassák? Szereted az albumot, szóval könnyű dolgod lesz, nem igaz? Ezen a ponton már csak össze kell raknod néhány szót az új ’kislemezhez’. De összezavar a ’kislemez’ kifejezés használata, mivel a régi időkhöz kapcsolod, amikor a ’kislemez’ mellett gyakran szerepelt a ’sláger’ szó is. És tudod, hogy ez már nem fog megtörténni! Mégis azt akarod, hogy az emberek meghallgassák. A szerető ’rajongóid’ talán azt gondolják, hogy ez fantasztikus. De nem akarod, hogy úgy tűnjön, mintha valami ügynök lennél. Ráadásul nem is vagy egy teljesen önző seggfej, aki azt hiszi, hogy birtokában van a Midasz-érintésnek. Ráadásul van egy rossz tulajdonságod, ami a veled született svéd szerénységből fakad, némi imposztor-szindrómával megspékelve. Na, mit szólsz?”

OPETH – The Last Will and Testament
(10/11 – Reigning Phoenix Music)

1. §1
2. §2
3. §3
4. §4
5. §5
6. §6
7. §7
8. A Story Never Told

KERESÉS
Megjelent a márciusi
digitális különszám!
márc  |  febr  |  dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
  1. KALAPÁCS: Ezerből egy
  2. DESTRUCTION: Birth Of Malice
  3. CRADLE OF FILTH: The Screaming Of The Valkyries
A teljes Hangpróba táblázatot megtalálod a digitális különszámban!
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw