Kiadó: Reigning Phoenix Records / Írta: Kánya Ferenc / 8

Amikor felröppent ez az albumcím – egyébként zseniális a maga célratörőségével –  azt gondoltam, hogy egy új Onslaught-sorlemez lesz, ami több tekintetben is aktuális lett volna. Egyfelől rég volt már a Generation Antichrist, másrészt meg ezúttal hátha sikerülne egy igazán Onslaught-albumot csinálni. A zenei oldalt tekintve Rockett olyan dalokat írt az Antichristra, amik mindenhol viselik az eredetiségi szimbólumokat, de ez a Garnett, aki az a Dukes-érás Exodust kiválóan idéző Bull-Riff Stampede-ben elsőrangú frontember, érzésem szerint kicsit kevés volt. Tudom, ízlések és ízlésficamok… Szeretem a Power from Hell és az In Search of Sanity albumokat is, de nekem ha Onslaught, akkor Sy Keeler.

Ha már ezeknél a címeknél tartunk, akkor felvezetem gyorsan ezt a cuccot, aztán mondok valamit. Ez az Origins valójában egy dupla újrafelvett gyűjteményes album, amelynek első lemezén a legsikeresebb Onslaught-dalok Garnett változatai hallhatók, a kettes korongon pedig a Rockett művészetét meghatározó tánczenék és sanzonok feldolgozásai, főleg punk meg némi korai heavy metal, gondolom a Power from Hell 40. szülinapjára készültek ezek a felvételek.

Az anyagot két vidám tavaszi kislemez vezette fel, az első a Motörhead klasszikus Iron Fistje, a második az In Search of Sanity remakeje – elég ígéretes volt mindkettő. Na szóval In Search és Power from Hell. Természetesen mindkettő új felvétele szerepel a saját slágerek között, és azt kell mondanom, hogy utóbbiból a Garnett-féle változat annyira eleven, hogy veri Keelert, illetve azt a verziót, ami az egykori Onslaught-tagokkal felálló brit thrasher Insult idei albumán jelent meg. A The Force négy legszebb dala saját pálya Keelernek, itt azonban Garnett ismét megszorongatja 3:1 arányban, csak a Metal Forces adaptációja nem tudta überelni az eredetit.

A feldolgozásos anyagban elsősorban punk nóták dominálnak a Dead Kennedys, a Discharge, a The Exploited, a Killing Joke, a GBH, a Sex Pistols, és a UK Subs gyöngyszemeiből szemezgetve, ezeket Garnett rendkívül meggyőzően tolja. A – mondjuk úgy – nem-punk rész mindössze a már említett Motörhead, azon kívül egy Sabbath meg egy Priest. A War Pigs finoman szólva gyalázat lett, agyoncsapták, elbrutalizálták. A Freewheel Burning viszont erős, ám ezt nem Garnett énekelte, pedig meghallgattam volna tőle, inkább ezt a nótát lett volna jó megpörgetni kicsit. Megbírta volna az agresszív éneket is, viszont ebben egy amerikai kolléga, Jason McMaster (Watchtower, Dangerous Toys, Ignitor, Evil United, stb.) dalol szép tisztán.

Ha nem veted meg az ilyen válogatásokat, érdekel hogy nyomja az új felállás a régi nótákat stúdióban és hogy szólnak disznó módon a bőven 40 pluszos punk alapvetések, akkor keresd, hallgasd meg! Nekem arra volt jó az Origins, hogy kezdem elfogadni Garnettet és jóval pozitívabb módon állok egy jövendőbeli Onslaught-sorlemezhez. Jöjjön!

–

(A lemezkritika eredetileg a 2025. júniusi digitális különszámban jelent meg.)