Skip to content

ONE MAN MAYHEM – Az élet újra felépíthető

A multizenész Raikko Törönen – aki pályafutása során többek között a Mokoma dobosaként is tevékenykedett a zenekar korai éveiben – megjelentette debütáló kislemezét One Man Mayhem elnevezésű egyszemélyes projektjével. A Monster című dal egy személyes történeten alapul, és azt a szörnyeteget mutatja be, amellyel Raikko egy súlyos pszichózis és a valóság határán találkozott.

„A pszichózis előtt minden rendben volt az életemben, egészen addig, amíg a kiégés kezelésére felírt antidepresszánsok el nem indítottak egy egész éven át tartó mániákus epizódot – mondta a szerzeménnyel kapcsolatban Raikko Törönen. – A vég nélküli ébrenlét végül a pokol kapujához vezetett. A legfélelmetesebb emlékeim közé tartozik, amikor a kórház folyosóin sétáltam, a padló a lépteim alatt megrepedt, és a repedésekből lángok törtek fel. Rengeteg kárt okoztam, és végül a betegség elvett tőlem mindent: a házasságomat, a munkámat és az otthonomat. A dal azt a találkozást írja le, amikor szembesültem a Szörnnyel, valamint személyes őrzőmmel és védelmezőmmel, Pedóval. Napokig nem aludtam, mígnem egy éjszaka egy tűzből formált alak – a Szörny megjelent az otthonom üvegajtaja mögött. Abban a pillanatban született meg Pedo, aki nem félt senkitől, és semmitől nem hátrált meg. A dalban azt is feldolgozom, amit a pszichiátriai osztályon éltem át.”

A Monster egyben az első kislemez a One Man Mayhem május 16-án megjelenő bemutatkozó nagylemezéről, amely a death metalt, rapet és elektronikus zenét ötvözi. Az album minden egyes dala Pedóról mesél, és végigvezeti a hallgatót Raikko Törönen túlélésének történetén.

„A zene a terápiás formámmá vált – ma már nem tudnék nélküle élni. Hálás vagyok Pedónak, amiért visszahozta a zenét az életembe, és átvette az irányítást, amikor én már nem voltam képes. Most minden rendben van az életemben, és szeretném reménnyel eltölteni azokat, akik hallgatják: a pszichózisból igenis van kiút, és az élet újra felépíthető.”