Skip to content

OMEGA DIATRIBES – Komoly téma, súlyos zene

Komoly témával és súlyos zenével landolt a Stench Of Demise című, második felvezető dal a közelgő Omega Diatribe lemezről!

December 1-jén Deviant címmel jelenik meg a fővárosi extrém groove metal banda ötödik lemeze, melynek a társproducere és mixing/mastering mérnöke ismét a neves dán producer, Tue Madsen (Meshuggah, Suicide Silence, The Haunted stb…) volt, akinek közreműködésével 2018-ban a zenekar bezsebelte „Az év legjobb stúdióprodukciója” díjat a HangSúly Zenei Díjon a Trinity lemezükkel. A zenekar kiadványait hosszú éveken át az ukrán Metal Scrap Records gondozta, de a világ jelenlegi helyzetének párhuzamában az új korong a hazai Metal.hu kiadó szárnyai alatt landol, egy impozáns 8 paneles DIGIPAK CD és 2 fajta vinyl kiadásban.

Hájer Gergő (dalszerző gitáros) az alábbiakat nyilatkozta a közelgő lemezről:
„Sajnos minket és a családjainkat sem kímélt a pandémia, így számos emberi veszteséget kellett feldolgoznunk az utóbbi időben. Ebben a dalban tudtuk kiadni ezeket a negatív energiákat és feldolgozni a gyász folyamatát. Nekem rengeteget segített 1-1 dal, vagy lemez átvészelni a sötét időszakokat fiatalkoromban, de a mai napig is. Hiszek benne, hogy ez a dal (vagy akára  teljes lemez) támaszt nyújthat azoknak, akik hasonló traumákon mentek át, vagy fognak átmenni az életük során. Egyáltalán nem lett egy vidám lemez a Deviant, de nem is volt célunk soha, hogy vidám zenéket írjunk. Cserébe viszont a legmélyebb és legőszintébb korong, amit valaha kiadtunk.”

.
Majd Szathmáry Ákos (basszusgitáros) folytatta:
„Ez egy olyan téma amit a mindennapokban igyekszünk elkerülni. Aki nem tapasztalta meg testközelből, annak nehéz átérezni, mert annyira hihetetlen. Aztán csak megtörténik veled is és ott állsz tehetetlenül, bele kell törődnöd, hogy nem segíthetsz. Sajnos mindenki számára elkerülhetetlen és folyamatosan ott liheg a nyakunkban a halál. A Deviant témáját azt hiszem nem terveztük, csak jött és tarkón vágott minket az élet majd átvette az irányítást. A lemezborító grafikái is az elmúlás köré épülnek, a 8 paneles digipak oldalain egy emberi lény életének utolsó pillanatait ábrázoltuk.”

Végül Király Krisztina (rendező) az alábbiakat mesélte a közös munka és a klip tematikája kapcsán:
„Az utóbbi években intenzíven foglalkoztatott az elengedés metafizikája – a gyász, a ragaszkodás, az időn és téren átívelő szeretet témaköre. Így amikor megkaptam a zenét és a szöveget, azonnal jöttek a képek, az atmoszféra, de csak később derült ki számomra, milyen események ihlették a dalt, megerősítve bennem az elképzelést. Szerettem volna, ha több létsíkon keresztül tudunk megjeleníteni egy gyászfolyamatot: A tér kiüresedik, majd beszűkül, – ahogy bánatunkban szeretteink után mennénk a halálba, hogy ott újra egyesüljünk velük, – ahogy talán ez a ragaszkodás a síron túli létben is béklyózza a lelkeket. Maga az elengedés lehet végül mégis a szeretet legtisztább megnyilvánulása, legyen a tárgya valamelyik elhunyt vagy még élő fontos személy. Hálás vagyok és örülök, hogy a zenekarral és Baki Zoliékkal közösen dolgozhattunk a klipen, megpecsételve régre nyúló ismeretségünket.”

A zenekar lemezbemutató koncertje december 22-én kerül megrendezésre a Barba Negra kék színpadán, olyan zenekarok társaságában, mint a Beneath The Void és a From The Sky. – https://www.facebook.com/events/858652352510627

nka
KERESÉS
MEGJELENT A DECEMBERI
DIGITÁLIS KÜLÖNSZÁM!
DIGITÁLIS KÜLÖNSZÁMOK
dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
vezető szerkesztő
  1. POKOLGÉP
    Vissza sose nézz
  2. ROAD
    Az utolsó rapszódia
  3. MARILYN MANSON
    One Assasination Under God
  4. AVATARIUM
    Between You god The Deveil and The Dead
  5. VOIDFALLEN
    The Rituals of Resilience
Zubor Olly - 300p
Zubor Olly - 300p
online szerkesztő
  1. GAEREA
    Coma
  2. THE BROWNING
    Omni
  3. TRIBULATION
    Sub Rosa In Aeternum
  4. IOTUNN
    Kinship
  5. VOLA
    Friend Of A Phantom
Posta Janos 24 - 300p
Posta Janos 24 - 300p
szerkesztő
  1. YESTERDAZE
    Don't Bother (dal)
  2. PAPA ROACH
    The Ending (dal)
  3. SEVEN HOURS AFTER VIOLET
    Float (dal)
  4. POPPY
    Have You Had Enough (dal)
  5. AKELA
    Fáklyával a Pokolban (dal)
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw