Skip to content

OMEGA DIATRIBE – Megjelent a Deviant!

Megjelent a fővárosi extrém groove metal banda ötödik lemeze Deviant címmel, melynek a társproducere és mixing/mastering mérnöke ismét a neves dán producer, Tue Madsen (Meshuggah, Suicide Silence, The Haunted stb…) volt, akinek közreműködésével 2018-ban a zenekar bezsebelte „Az év legjobb stúdióprodukciója” díjat a HangSúly Zenei Díjon a Trinity lemezükkel. A zenekar pályafutása alatt először magyar kiadóhoz igazolt, mégpedig a Metal.hu Recordshoz, akinek szárnyai alatt landol az új korong, egy impozáns 8-paneles DIGIPAK CD és kétfajta vinyl kiadásban. Az olyan nagysikerű előzetes dalok, mint a My Sphere, a Mindreader, vagy a Stench Of Demise mellett olyan tételek hallhatók a korongon, mint például az Iapetus c. debütáló lemezről ismert Molecular Torsion újragondolt és újravett változata, vagy az Indoctrinated c. darab, amiben a Daath, Sinsaenum és Vented soraiból ismert amerikai énekes, Sean Zatorsky is hallható.

Hájer Gergő (dalszerző gitáros, háttérvokál) az alábbiakat nyilatkozta az új albumról:
„A legutóbbi Metanoia c. lemezünk fantasztikus visszajelzéseket kapott mind a hallgatóság, mind pedig a zenei sajtó részéről, ezért éreztük, hogy nagy nyomás nehezedett ránk a folytatást illetően. Ez a presszió az eddigi legtudatosabb dalszerzési metódust és egyben a legfeszítettebb munkatempót diktálta az új lemez elkészítésének időszakában. Meggyőződésem, hogy a Deviant egy tisztességes és újító folytatása a Metanoia lemeznek, ami egy hű korlenyomata az Omega Diatribe jelenlegi formájának.

Majd Szathmáry Ákos (basszusgitáros) folytatta:
Akik követik a zenekar mindennapjait, már hallhattak róla, hogy nemrég csatlakozott hozzánk Gróf Adolf (dob) és Kelemen János (gitár). Így általuk két új világ is belekerült a kemikáliába a munkálatok során, ami szerintem tényleg ráhelyezte a fahéjreszeléket és a koktélcseresznyét a végleges produktumra. Ez az első olyan lemezünk, ahol teljes egészében a kezünkbe vettük a grafikai tervezés részét is, így érdemes lesz a dalok mellé szemügyre venni a DIGIPAK kiadványt is, hogy teljes legyen az élmény a hallgató számára.

Végül pedig Lucsányi Milán (énekes) nyugtázta:
„A Deviant zeneileg és szövegvilágát tekintve is az eddigi legsötétebb hangulatú lemezünk. Nagyon egyenes, arcbamászó és szigorú dalok kaptak helyet ezen a korongon, mégis úgy érzem ismét sikerült kicsit elkalandoznunk, olyan helyekre, ahol még nem jártunk. A próbákon már hónapok óta gyúrjuk az új dalokat és nagyon várjuk, hogy végre színpadra állhassunk velük, mert egy igazán masszív szettel készülünk nektek.”

Alább a teljes lemezt meghallgathatod YouTube-on, vagy bármelyik streaming szolgáltató felületén.

.

A zenekar lemezbemutató koncertje december 22-én kerül megrendezésre a Barba Negra kék színpadán, olyan zenekarok társaságában, mint a Beneath The Void és a From The Sky – https://www.facebook.com/events/858652352510627

A Deviant kiadványokat alább tudjátok megrendelni a Metal.hu webshopjából:
https://metal.hu/shop/zenekar/omega-diatribe

nka
KERESÉS
Hammer 354
megjelenik március elején!
A DIGITÁLIS KIADÁST
KERESD A LAPTAPÍR OLDALÁN!
FACEBOOK
NÉPSZERŰ
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
CSELŐTEI LÁSZLÓ
vezető szerkesztő
  1. TEMIC
    Terror Management Theory
  2. TESSERACT
    War Of Being
  3. OF MICE & MEN
    Tether
  4. GRAND MEXICAN WARLOCK
    Eulogy
  5. ANGELUS APATRIDA
    Aftermath
Zubor Olly - 300p
Zubor Olly - 300p
Zubor OLLY
online szerkesztő
  1. SUFFOCATION
    Hymns From The Apocrypha
  2. NIGHT IN GALES
    The Black Stream
  3. BJØRKØ
    Heartrot
  4. ASINHELL
    Impii Hora
  5. ROTTEN CASKET
    Zombicron
Posta Janos 24 - 300p
Posta Janos 24 - 300p
Posta János
szerkesztő
  1. THE VISION BLEAK
    Weird Tales
  2. SULDUSK
    Anthesis
  3. ALFAHANNE
    Vår tid är nu
  4. BORKNAGAR
    Fall
  5. ECCLESIA
    Ecclesia Militans
HAJÓGYÁR x hw