Skip to content

OMEGA DIATRIBE – Megérkezett a Deviant klipje!

(fotó: Toth Gábor)

2023 decemberében jelent meg a groove metal budapesti helytartóinak várva várt ötödik lemeze Deviant címmel a Metal.hu kiadó égisze alatt, mely páratlan sikert aratott a rajongók és a szaksajtó körében egyaránt.

A korong társproducer, mixing és masztering mérnöke ismét a neves dán producer, Tue Madsen (Meshuggah, Suicide Silence, The Haunted stb.) volt, akivel anno a zenekar bezsebelte „Az év legjobb stúdióprodukciója” díjat a 2018-as HangSúly Zenei Díj keretein belül, a harmadik „Trinity’ címet viselő lemezükkel. A címadó dalhoz forgott élő klipet láthatjátok most alább, amit a srácok az önálló fővárosi koncertjükön kaptak lencsevégre, aminek a Barba Negra klub adott otthont.

Hájer Gergő alapító gitáros az alábbiakat mesélte a megjelenés kapcsán:
„Évek óta nem adtunk ki live klipet, ezért idejét láttuk annak, hogy a hallgatóság bepillantást nyerhessen abba az energiaszintbe, amin a zenekar jelenleg pörög. A vehemens élő előadásmód mindig is fókuszban volt nálunk, mivel hisszük azt, hogy ez a fajta színpadi jelenlét támogatja a zenénket kellően és segíti azt, hogy a jelenlevők egy emlékezetes koncert élményével távozzanak a helyszínről. Régi és új hallgatóinkat is egyaránt várjuk egy fergeteges bulira Október 4-én a budapesti Barba Negra klub kék termében, ahol elindítjuk az őszi/téli turnénkat. A világot jelentő deszkákat pedig az As Karma Brings és az Archaic fogja bemelegíteni nekünk.”

.
A zenekar Deviant lemezének a bemutató turnéja ősszel folytatódik, ahol ezúttal kizárólag Magyarországra fókuszálnak a srácok, így az alábbi helyeken csíphetitek el őket az ősz/tél folyamán.
// 10.04 – Barba Negra, Budapest
// 10.05 – Ápoló Klub, Kecskemét
// 10.19 – Nyolcas, Székesfehérvár
// 11.15 – JATE Klub, Szeged*
// 11.19 – Terem, Veszprém
// 11.22 – Pécsi Est, Pécs*
// 11.23 – Boomerang, Mezőkövesd*
// 01.10 – Bridge, Győr*
// 01.11 – Helynekem, Miskolc*

*A LAZARVS zenekar vendégeként.

nka
KERESÉS
Megjelent a februári
digitális különszám!
febr  |  dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
  1. KILLSWITCH ENGAGE
    This Consequence
  2. DREAM THEATER
    Parasomnia
  3. TREMONTI
    The End Will Show Us How
  4. OBSCURA
    A Sonication
  5. THUNDERMOTHER
    Dirty Divine
  6. MARKO HIETALA
    Roses From The Deep
  7. LACUNA COIL
    Sleepless Empire
  8. PHOENIX RT
    Amit itt hagyunk
  9. DAWN OF SOLACE
    Affliction Vortex
  10. JINJER
    Duél
  11. SAOR
    Amidst the Ruins
  12. MANTAR
    Post Apocalyptic Depression
  13. DYNAZTY
    Game Of Faces
  14. MAJESTICA
    Power Train
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw