A melodikus metalcore vonalas dél-kaliforniai Of Mice & Men egy új kislemezzel jelentkezett. Az Another Miracle a zenekar első új kiadványa a 2023-as Tether album óta, ami egyben a Century Mediánál való debütálást is jelenti.
„Az élet nehéz – mondta a szerzeménnyel kapcsolatban Aaron Pauley, a zenekar énekese. – Bárkik is vagyunk, minden nap meg kell vívnunk kisebb-nagyobb harcokat. Sokszor azt érezzük, hogy a saját helyzetünk annyira egyedi, hogy mások képtelenek hozzánk kapcsolódni: ’Hogyan is tudhatná bárki, hogy min megyek keresztül?’ Ennek ellenére mindenki – és ezt komolyan mondom: mindenki – ismeri azt az érzést, amikor reménykedünk a csodában, miközben minden reménytelennek tűnik. Ez egy olyan alapvető emberi élmény, ami összeköt bennünket. Éppen erről szól az Another Miracle, és reméljük, hogy tetszeni fog nektek.”
A szerzeményhez készült egy videóklip is, amelyet Mike Matsui rendezett.
„Fantasztikus élmény volt Mike-kal és a csapatával együtt dolgozni – tette hozzá Alan Ashby, az Of Mice & Men gitárosa. – Egy kicsit színészkedhettünk is, nem csak a hangszereinken játszottunk. Nagyon menő volt, hogy egy taktikai koordinátor is jelen volt, aki megtanított minket arra, hogyan kell helyesen mozogni a SWAT-os jeleneteknél. Olyan érzés volt, mintha egy nagy költségvetésű hollywoodi film szereplői lennénk!”
