Skip to content

OCTOPLOID – Kilépve a komfortzónából

Olli-Pekka „Oppu” Laine, aki az Amorphis, a Barren Earth és a Mannhai basszusgitárosa 2022-ben alapította meg az Octoploid nevű zenekart, amelynek debütáló albuma, a Beyond the Aeons idén júliusban jelent meg.

Az itt bőgőn és billentyűs hangszereken játszó, illetve háttérvokálozó Oppu mellett a felállásban Peter Salonen gitárost, Kim Rantala billentyűst és Mikko Pietinen ütőhangszerest találjuk. Az albumon olyan vendégművészek szerepelnek, mint Mikko Kotamäki (Swallow the Sun), Tomi Joutsen (Amorphis), Tomi Koivusaari (Amorphis), Petri Eskelinen (Feastem), Janitor Muurinen (Xysma, Mannhai), Jón Aldará (Hamferð), illetve Samu Leminen (The Rattlesnake Shakers) és Ile Laaksomaa (Mannhai) gitárosok, valamint Kasper Mårtenson (ex-Amorphis) billentyűs.

A nagylemezt a Monotony című szám zárja, amely a progresszív és a dallamos death metalt ötvözi a stoner rockkal. A szerzeményhez most készült egy szöveges videó, a korábbi klipek felvételeinek felhasználásával. A videót a One Eye Media munkatársa, Pete Voutilainen, a kulisszák mögötti felvételeket pedig Mikko Pankasalo készítette.

„A Monotony esetében arra törekedtem, hogy minél több változatosságot építsek bele – magyarázza a zenekarvezető Olli-Pekka Laine. – Zeneileg a kreatív szabadságot és a komfortzónából való kilépést képviseli – ami izgalmas, kihívásokkal teli hallgatást tesz lehetővé!”

https://octoploid.bandcamp.com/album/beyond-the-aeons

KERESÉS
HAMMERWORLD 24/9.
csak digitális lapszám!
RÉGI LAPSZÁMAINK
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
CSELŐTEI LÁSZLÓ
vezető szerkesztő
  1. IMPELLITTERI
    Out Of My Mind (Heavy Metal)
  2. AT NIGHT I FLY
    The Sacrificial Lamb
  3. FLOTSAM AND JETSAM
    Burned My Bridges
  4. TONY IOMMI
    Deified (instrumentális)
  5. TEXAS HIPPIE COALITION
    Gunsmoke
Zubor Olly - 300p
Zubor Olly - 300p
Zubor OLLY
online szerkesztő
  1. SETYØURSAILS
    Bad Blood
  2. AMORPHIS
    Tales from the Thousand Lakes - Live at Tavastia
  3. FALLING IN REVERSE
    Popular Monster
  4. OCTOPLOID
    Beyond the Aeons
  5. DARK TRANQUILLITY
    Endtime Signals
Posta Janos 24 - 300p
Posta Janos 24 - 300p
posta jános
szerkesztő
  1. FIXATION
    Speak In Tounges EP
  2. INVERNOIR
    Aimin' For Oblivion
  3. ZEAL & ARDOR
    Devil Is Fine
  4. LEPROUS
    Melodies Of Atonement
  5. THE FUNERAL PORTRAIT
    Greetings From Suffocate City
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw