Mint a közelmúltban megtudtam, a Rivers Ablaze gitármester fenegyereke, Kertész Márton nemcsak főzenekarában csillogtatja elképesztő hangszeres tudását, hanem van egy másik formációja is, az October Silence, amivel csak idén már két albumot adott ki. Azt hiszem, erre mondhatjuk, hogy döbbenetes teljesítmény. Leginkább az, hogy a mennyiség abszolút szinkronban van a minőséggel. Vannak a világon hálószobazenészek, akik valósággal ontják magukból a kiadványokat (a metal Archives jó néhány ilyet tart nyilván), de a minőség gyakorta elmarad a mennyiség mögött. A Kertész Márton névvel ellátott produkciók azonban eddig mindig zálogai voltak a kimagasló nívónak. E projekt kapcsán is ez a helyzet.
Az October Silence első lemeze The Autumn Eye címmel jelent meg márciusban, a Dominions Of The Eternal Dreaming pedig májusban, így ha kissé megkésett is ez a cikk (most jutott el hozzám a CD), nem érdemes elmenni mellette. A zene instrumentális, a zenét Marci írta, a gitárt ő kezelte, a többi hangszert (dobok, basszusgitár, hegedű) további zenészek szólaltatták meg. A hangzás és a gitárjáték révén természetesen vannak kapcsolódási pontok a Rivers Ablaze-zel, azonban, ahogyan valószínűleg a lemezcím is erre utal, az October Silence még tágabb értelemben tárgyalja a rock/metalt, mint az „anyazenekar’. Ebben vélhetően az énekmentességnek is szerepe van. Az October Silence emiatt kedvezhet is azoknak a hallgatóknak, akik nem kedvelik a nagyon extrém éneket. Marci játéka itt is teljes pompájában virul, öröm hallani a gyorsaságukban is nagyon hangulatos riffeket, az organikus váltásokat, a remek dob/basszus-játékot, ahogy „aládolgoznak” a gitárnak, és természetesen a sok díszítményt, dallamokat, melyek a Rivers Ablaze zenéjét is annyira élvezetessé teszik.
A fentiek alapján világos lehet, hogy az October Silence is metal, de amennyire a Rivers Ablaze nem köti Márton kezét, úgy itt is szabadjára engedhette ötleteit. Ugyanakkor az is nagy pozitívum, hogy sehol nem érezni azt, hogy fitogtatná a tudását, és csak technikai bemutatót akarna tartani az elámuló publikumnak. Mindvégig úgy érzem az album hallatán, hogy tiszteletben tartja a dalt, és bármilyen ötletrohamnak is adjon teret egy-egy szerzemény, a struktúrák nem követhetetlenek. Nincsenek fárasztó, nehezen viselhető, öncélú kísérletek. Ha vannak is, mert nyilván kísérletnek is fel lehet fogni egy ilyen albumot, a muzikalitás fő szempont marad.
Meglátásom szerint ilyennek kell lennie egy kortárs gitárlemeznek, amelyben benne vannak az extrém metal jellemző áramlatai egy nagy tehetséggel megáldott, kreatív zenész és társai révén. Ilyen zenei vízióval valóban örökké lehet álmodni.
