Skip to content

OCEANHOARSE – Újjászületés a nehéz idők után

Új kislemezt adott ki az Oceanhoarse, Killer & the Queen címmel, amelyet a zenekar új basszusgitárosa, Silver Ots komponált. A zenész ismerős lehet az Amoral soraiból, akárcsak a gitáros Ben Varon.

„Volt egy kis zűrzavar a zenekaron belül az előző albumunk, a Heads Will Roll (2023) megjelenése körül, a dolgok pedig akkor eszkalálódtak, amikor a basszusgitárosunk, Jyri Helko úgy döntött, hogy elhagyja az Oceanhoarse-t – mondta Ben Varon. – Sok évnyi megállás nélküli munka után kezdtünk kifogyni a lendületből, és egy több hónapos teljes szünet a banda számára ideális megoldásnak tűnt. Ám nem telt el sok idő, mire én, Joonas (Kosonen énekes) és Oce (Oskari Niemi dobos – a szerk.) is egyértelműen úgy gondoltuk, szeretnénk zenekarként tovább folytatni és együtt zenét készíteni. És pontosan tudtam, hogy kit kell felkeresnem, amikor megüresedett a basszusgitáros pozíció.”

„A zenekar egy érdekes bizonytalanságban volt, amikor a srácok felvették velem a kapcsolatot – tette hozzá Silver Ots. – Már évek óta teljes gőzzel pörköltek, ám akkoriban a változás szele fújdogált a levegőben. Úgy döntöttünk, hogy semmit nem fogunk elsietni, először megpróbáljuk megtalálni a közös hangot, és aztán meglátjuk, milyen dolgokat tudunk összehozni. A Killer & the Queen volt az egyik első dolog, amin elkezdtünk együtt dolgozni.”

„A Killer & the Queen a ’Hoarse groove-osabb oldalát mutatja be – vette át a szót Joonas Kosonen. – A dal szövege a belső köreinkben fellelhető ellenségeket veszi górcső alá. Azokat, akiket olyan közel engedtünk magunkhoz, hogy észre sem vesszük a valódi szándékaikat. Zenekarként rendkívül büszkék vagyunk erre a dalra; olyan érzés, mintha a nehéz időket követően újjászülettünk volna. Egy kis kellemetlenség valóban képes lendületet adni a művészetnek!”

KERESÉS
Megjelent a februári
digitális különszám!
febr  |  dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
  1. KILLSWITCH ENGAGE
    This Consequence
  2. DREAM THEATER
    Parasomnia
  3. TREMONTI
    The End Will Show Us How
  4. OBSCURA
    A Sonication
  5. THUNDERMOTHER
    Dirty Divine
  6. MARKO HIETALA
    Roses From The Deep
  7. LACUNA COIL
    Sleepless Empire
  8. PHOENIX RT
    Amit itt hagyunk
  9. DAWN OF SOLACE
    Affliction Vortex
  10. JINJER
    Duél
  11. SAOR
    Amidst the Ruins
  12. MANTAR
    Post Apocalyptic Depression
  13. DYNAZTY
    Game Of Faces
  14. MAJESTICA
    Power Train
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw