Téglás Zoli még tavaly ősszel jelentette be, hogy 25 év után kiszállt az Ignite-ból, majd az is kiderült, hogy a Zoli Band új nevet kapott és hogy az Ocean Hills nevű csapat első nagylemeze az AFM kiadónál jön majd ki. A Zoli Band tavaly adta ki a Santa Monica című lemezét, az az anyag kapott egy új keverést és egy új masztert.
A Santa Monica album új változata november 27-én jelenik meg, most azonban egy Bound című, videóval kísért vadonatúj dallal jelentkeztek.
A rádiósra vett Bound nóta társszerzői és producerei: Chris Traynor gitáros (Bush, Orange 9mm, Helmet) és Kyle Hoffmann (Trent Reznor, Bruce Springsteen, Rob Zombie stb. producer).
Az Ocean Hills-ben továbbra is Lukács Peta gitáros és Szebényi Dániel basszer/billentyűs játszik Zoli mellett, a másik gitáros Reinder Oldenburger.

www.facebook.com/oceanhillsband
OCEAN HILLS – Bound (2020)

Zoli a Santa Monica lemezről:
„Ezek a dalok egyenesen a szívünkből jöttek. Nagyszerű nóták, a hangszeres teljesítmények óriásiak, a gitárszólók hihetetlenek, az ének pedig dallamos és erőteljes. Ezek igazi rockhimnuszok!”
„Tudjuk, hogy néhányan közületek már hallották ezeket a dalokat, de tele a világ potenciális rajongókkal, akik még nem ismerik a zenénket. Menjünk és terjesszük a hírt! Vegyünk részt közösen ezen az utazáson! Hallgass minden nap hangos zenét, maradj egészséges, maradj biztonságban, maradj otthon! És akkor majd találkozunk a bulikon!”
OCEANS HILLS – Santa Monica (a 2020-as Santa Monica albumhoz)
OCEANS HILLS – Death Or Liberty (a 2020-as Santa Monica albumhoz)
OCEAN HILLS – A Separate Peace (szöveges videó a 2020-as albumhoz)


OCEAN HILLS -Santa Monica
(11/27 – AFM)
01. A Separate Peace
02. Death Or Liberty
03. Like A Lady
04. Santa Monica
05. Budapest My Love
06. Hold Me
07. Angels Wings
08. Vampire
09. Christina
10. Dead Dog
11. There Is A Light That Never Goes Out
Bónuszdalok a CD digipak változatán:
12. A Separate Peace – Extended Version
13. Death Or Liberty – Extended Version
14. Santa Monica – Extended Version