Kiadó: szerzői kiadás / Írta: Uzseka Norbert / 9

A Nulladik Változat 35 éve indult, és az új albumra pár korábban íródott, de kiadatlan szerzeményt is elővettek újra. Mégsem visszatekintő vagy összegző anyag ez, hiszen a csapatnak régesrég megvan a maga hangja, jellegzetességei, és ez most sincs másként.

Ezzel együtt ez egy fura dalcsokor, melynek van némi koncepciója (vagy lehet aszerint is értelmezni), és elég jól jellemzi a borítófestmény. Mely, a két évvel ezelőtti Hol a határ albumhoz hasonlóan ismét Huczek Zoltán műve, csak míg az egy főleg kék kép volt, itt ugye sűrűbbek a színek, de felszabadultabbnak is hat a látvány. Idővel kiderül, hogy ez részben csak látszat…

Mert egyfelől vannak a ’90-es évek táncolhatóbb alternatív rockját továbbvivő dalok, megannyi különféle zenei hatás (elég meghallgatni a nyitó Démonpénteket, amiben raptől bárzenén át csaknem keringő-ritmusig jó sok minden van), másfelől akad bőven komorabb pillanat is. Bár a Nulladik Változat zenéjére, szövegvilágára mindig is jellemző volt a melankólia, a borongós hangulat. Na meg az elvarázsoltság. Fenes Tibor énekes-gitáros egyike a megmaradt rock-költőknek, megannyi sora direktnek hat, mégis van bennük bőven árnyalat, metafora, értelmezési réteg. És van, ahogy már a kezdetektől, valami szocreál hangulat is, valami tipikus magyar mélabú, ami mit sem változott az ún. rendszerváltás óta sem – úgy értem, az országban meg a gondolkodásra képes emberekben… Jó példa erre A sivatagból című dal, mely zeneileg a The Cure világára emlékeztet, van sodrása, magával ragadó dallama, és közben ilyenek hangzanak el benne, hogy „Keserű sörrel öblíted le az epét. Ma mi lesz az ebéd?” meg hogy „Az utolsó lúzer srác a sivatagból”.

Volt már ennél rockosabb Nulladik-album, sodróbb szerzeményből itt kevesebb van (pl. Az ég felé). Cserébe, főleg fejhallgatóval hallgatva, finom a hangzása, jól átjönnek az egyes hangszerek, legyen szó bár egy szál akusztikus gitárral kísért dalról (mint a három, egy perces részből álló, vissza-visszatérő Bárhol is), vagy olyan, gazdagabban hangszerelt számról, amilyen a klipes Ez így talány. Több helyen eszembe jut Cseh Tamás is, aki még Feneséknél is régebben kezdte, de valahogy a hangulat, az érettség hasonló.

A Hölgy az éjszakából lehetne akár egy elvont francia film zenéje is, a Visszaszálnék baljósan indul, de apránként olyan vibrálása lesz, ami épp úgy adná egy dark wave bandától, mint valami pszichedelikus rock csapattól. Az Utazó-ban ezzel szemben mintha ’80-as évekbeli retro-futurista hatásokat hallanék. És így tovább. Ez egy gazdag album, ami nem pusztán azért alternatív rock, mert olyan hagyományokat folytat, hanem mert tényleg annyi mindenfélét magába olvaszt. Nem mondom, hogy ez a legnagyobb kedvencem tőlük, de azt veszem észre magamon, hogy egyre szívesebben hallgatom újra.