Skip to content

NOVA PROSPECT – Dal- és klippremier: Légy Valaki!

Egyelőre nincs még címe a Nova Prospect készülő negyedik albumának, egy klippel kísért új nótával azonban máris megismerkedhetsz. A Légy Valaki! egyben az első új daluk a 2018 végén megjelent harmadik lemez, a Jövő kilátással óta.

Kiss József gitáros:Az év elején kezdtük el a munkát az új dalokon, majd a tavaszi vírushelyzet miatti koncertstopos időszak alatt jól fel is pörgött a folyamat, a zenei anyag túlnyomó része el is készült.

Ez a dal született meg elsőként, és rögtön klipesélyesként számoltunk vele, mert mindenképpen egy húzós dallal akartunk visszatérni. Néhány nyári bulin már élőben is leteszteltük, és nagyon jól működött, a visszajelzések pedig csak megerősítettek minket abban, hogy jó választás lesz az új nagylemez előzeteseként kihozni.


www.facebook.com/NovaProspectHungary



A Légy Valaki! dalhoz készült kisfilm a zenekar első, kvázi saját gyártású videoklipje, ugyanis azt Pintér Judith, a zenekar hivatalos koncertfotósa rendezte, rögzítette és vágta Koncz Gergely segítségével, aki a fényekért és a helyszínért felelt, közben másodkamerásként is közreműködött.



Kiss József:A stúdiófelvételeket már a kezdetek óta magunknak készítjük, de valahogy mindig úgy éreztem, hogy vizuális megjelenésünket is a saját kezünkbe kellene venni, viszont ehhez egyikünk sem értett. Juci a koncertfotóival és a Túlélni című dalunkhoz készült koncertklippel már bizonyított, így elérkezettnek láttuk az időt, hogy nekifogjunk egy teljes értékű klip elkészítéséhez. A végeredménnyel több, mint elégedettek vagyunk, tehát mindenképpen ezen az úton megyünk majd tovább.


Besnyő Gabriella énekes:Régi vágyam volt már, hogy a megszokott ‘zenélős’ klipek után végre egy olyan sztoris videóval álljunk elő, ahol a történetnek mi vagyunk a szereplői, és nem csak háttérzenészkedünk (ha van egyáltalán ilyen fogalom, háháhá). De a fiúk erről hallani sem akartak, mondván, hogy ők nem tudnak színészkedni. (Mintha én tudnék…) Aztán jött Jucinak ez a zseniális ötlete, hogy ha tökig beöltözünk, talán nehezebb kiszúrni, hogy nem mi vagyunk a legnagyobb színművészek a világon, háháhá. És így már eggyel könnyebb volt rávenni a srácokat, hogy hangszer nélkül szerepeljenek néhány jelenetben.

Azért be kell vallanom, hogy nem fesztelenül indultunk el a forgatás első napján, de végül állati jól éreztük magunkat. És végül már azt tárgyaltuk, hogy miért nem csináltunk már ilyet ezelőtt is. Pont a Covid-mizéria első hulláma után álltunk neki, és azt hiszem , az egész csapatnak nagyon jólesett ez a kis kaland. Régen ökörködtünk már ennyit együtt:) Persze ehhez kellett az is, hogy Juci és Jocó a helyszínektől kezdve az utolsó géztekercsig mindent kitalált, elintézett és beszerzett. Nekünk, a többieknek már csak oda kellett mennünk, és élvezkednünk. Eszméletlenül hálásak vagyunk Koncz Gerinek is, hogy egy csomó hasznos tanáccsal látott el bennünket a felvételek kapcsán. Ő tud a legprofesszionálisabban egy létra tetejéről fényezni, háháhá…






Pintér Judit rendező:Mint ‘rendező’, fontosnak tartottam a szöveget, amiből volt kezdeti, előzetes verzió is. Abban megfogott az ‘apám mindent elmesélt’ szövegrészlet. Valószínű ez volt az egyik kiindulási pont is a képzeletemben. Nagyon szeretem a fikcionális filmeket/sorozatokat. Sok mostani film hagyott bennem nyomot, mint például a Dark című német sorozat. Ami alapötletként szolgált még a sztoris részekhez, az Gabó egyik víziója volt, melyet már rég meg szeretett volna valósítani, nevezetesen, hogy rohan, menekül valami elől. Majd ehhez képest megérkezett a végleges szöveg, amit nem befolyásoltam a már meglévő – csak is a fejemben élő – vázlatommal. Végül mégis minden tökéletesen passzolt a koncepciómmal, tudat alatt hatottam az alkotókra!” (nevet)


Kiss József:A szöveget ezúttal is Bálint (Schautek Bálint – billentyűs hangszerek, sampler) írta, aki továbbra is zenekar teljesértékű tagja annak ellenére, hogy a koncerteken és zenekari fotókon nem látható velünk. A dalszöveg mondanivalója röviden úgy foglalható össze, hogy ne fogadj el semmit úgy, ahogy “konyhakészen” eléd tálalják, kellő kíváncsisággal közelíts a világ dolgaihoz. Legyen saját véleményed, de mindig vizsgáld meg több szemszögből, és csakis azután alakítsd ki a saját álláspontodat.


A zenekar az ősz folyamán gőzerővel dolgozik tovább a negyedik nagylemez anyagán, melynek tervezett megjelenése 2021. év eleje. Addig is hamarosan egy – a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával létrejött – a kecskeméti Hírös Agóra Művelődési Központban közönség nélkül rögzített, 4 dalos videofelvétel is várható.

www.instagram.com/novaprospecthungary


NOVA PROSPECT – Légy Valaki! (a 2021-es album előzeteseként)



KERESÉS
MEGJELENT A DECEMBERI
DIGITÁLIS KÜLÖNSZÁM!
DIGITÁLIS KÜLÖNSZÁMOK
dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
vezető szerkesztő
  1. POKOLGÉP
    Vissza sose nézz
  2. ROAD
    Az utolsó rapszódia
  3. MARILYN MANSON
    One Assasination Under God
  4. AVATARIUM
    Between You god The Deveil and The Dead
  5. VOIDFALLEN
    The Rituals of Resilience
Zubor Olly - 300p
Zubor Olly - 300p
online szerkesztő
  1. GAEREA
    Coma
  2. THE BROWNING
    Omni
  3. TRIBULATION
    Sub Rosa In Aeternum
  4. IOTUNN
    Kinship
  5. VOLA
    Friend Of A Phantom
Posta Janos 24 - 300p
Posta Janos 24 - 300p
szerkesztő
  1. YESTERDAZE
    Don't Bother (dal)
  2. PAPA ROACH
    The Ending (dal)
  3. SEVEN HOURS AFTER VIOLET
    Float (dal)
  4. POPPY
    Have You Had Enough (dal)
  5. AKELA
    Fáklyával a Pokolban (dal)
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw