A folk/death metalos finn Noumena augusztus végén adja ki hetedik nagylemezét. Az egyelőre cím nélküli hanghordozóról korábban már bemutatták a Kuolemankello című szerzeményt, ennek folytatásaként pedig most a klippel kísért Surunkehrä látta meg a napvilágot.
„Az alapötlet pár évvel ezelőtt született meg a zenekar tagjai között, miközben a Lorna Shore Pain Remains I című dalát hallgattuk – emlékezett vissza Ville Lamminaho, a Noumena gitárosa. – A dal maga otthon, a kanapén alakult ki, miközben a lányom az akusztikus gitárján pengetett. A melankolikus és folkos hangulatú szám dinamikáját változó ütemek adják, a hangszerelésben pedig olyan gördülékenységet és ’dobogást’ kerestünk, amelyek egyszerre idéznek fel képeket a fonásról és a szívverésről.”
A mély, mitológiai szövegvilágért Suvi Uura énekesnő felel, aki néhány évvel ezelőtt egy könyvben találkozott a Surunkehrääjä névvel.
„Számomra Surunkehrääjä egyfajta transzcendens lény, aki az emberek bánatából és fájdalmából táplálkozik – tette hozzá Suvi Uura. – Nem ő idézi elő a bánatot, hanem csak összegyűjti, fonalat készít belőle, és ösvényeket sző, amelyeken a lelkek az alvilág felé haladnak. Ő egy határterületeken mozgó alak, azoknál megjelenve, akiknek megtört a lelke, vagy akik mindent elvesztettek.”
