Kiadó: AVANTGARDE MUSIC / Írta: MILÁN PÉTER / 7
A dán Nortt, azonos nevű formációja élén, veterán szenvedő a színtéren, idén éppen 30 éve csörgeti láncait, húzza maga után egzisztenciájának szűnni nem akaró terheit, foglalja zenei imákba lelki megpróbáltatásait. Nem mondhatjuk, hogy túl gyakran ad hírt magáról, de amikor megteszi, mindig egy-egy újabb adag kínnal megrakott történetet ad át nekünk elgyötört testtel.
A Dødssang az ötödik album, s Nortt továbbra sem engedi be a fényt a környezetébe, legalábbis e zenei csatornája csak a legkomorabb gondolatainak átadására szolgál. Számos rokonlélek borong e sápadó glóbusz rejtett zugaiban, azonban a Nortt különleges a maga nemében. Nincs tán még egy formáció, amely ennyire statikus, szinte mozdulatlan formában tárná elénk mondanivalóját, s ugyan a zene olyan művészet, ami az időbeni szukcesszivitásra, vagyis az egymás utániságra épül, mintha ezek a minimális eszközparkkal rendelkező szerzemények mint zord hangmonolitok emelkednének körülöttünk, s mintha már születésük pillanatában holttá merevedtek volna; fogamzásuk szemvillanásakor az agóniával jegyezték el magukat. Már gondolati megszületésükkor a halál nászágyára fektette őket alkotójuk.
Mint mondottam, tudunk hasonló művészi vénával rendelkező zenészeket, de a Nortt ős-borongásaihoz, mélyről felhorgadó ős-borzongásaihoz képest tán még a belga Until Death Overtakes Me is mozgalmasabb, tán még ő is beereszt egy-két halvány, bátortalan fénypászmát az elsötétített szoba mélyére. A Nortt azonban csak porlepte pókhálókból, megfeketedett nyüvekből, generációkkal ezelőtt ottfelejtett tárgyakból, elhullott állatok csontvázaiból szövi éjfekete dalait, ahol a múló idő ellenére nincs semmi történés, semmi esemény, csak az enyészet kíméletlen vasfoga rág meg mindent, ami múlandó.
Az abszolút alap gitárriffek, a zongora kondulásai, a fájdalomszülte hörgések, a szinte tovavánszorgó ritmusok mind-mind memento moriként, a halál emlékeztetőiként szolgálják múló életünket, hogy figyelmeztessenek: minden, mit fontosnak tartunk, elporlik, így tekintetünket szegezzük a múlhatatlanra.
