Skip to content

NIRVANA – Nem jár kártérítés a Nevermind lemez borítója miatt

Egy kaliforniai bíró elvetette a Nirvana legendás Nevermind albumának borítóján még csecsemőként szereplő Spencer Elden keresetét. A most 30 éves Elden gyermekpornográfia miatt perelte be a Nirvanát, keresetében azt állítva, hogy a híres fotó „rendkívüli és folyamatos érzelmi stresszt” okozott számára, de anyagi veszteséggel is járt és az életkedvét is csorbította. 

A keresetben mások mellett Dave Grohltól és Krist Novoselictől, a zenekar még élő tagjaitól, Courtney Love-tól, Kurt Cobain elhunyt énekes özvegyétől, Guy Osearytől és Heather Parrytől, Cobain hagyatékának kezelőitől, Kirk Weddle fotóstól és Robert Fisher borítótervezőtől kért kártérítést.

A nevezetes képen Elden egy úszómedencében meztelenül lebeg a víz alatt, előtte pedig egy horogra akasztott egydolláros bankjegy úszik. A kompozíció az általános értelmezés szerint a kapitalizmusra utal: a néző úgy érzi, a gyerek örömmel úszik a pénz felé. 

A Nirvana decemberben támadta meg a keresetet arra hivatkozva, hogy Elden vádjainak nincs semmi alapja. Ügyvédjeik szerint „Elden állítása, miszerint a Nevermind album borítóján lévő fénykép ‘gyermekpornográfia’, nem tekinthető komolynak”. Megjegyezték: bárki, aki a lemez egy példányát birtokolja, „Elden elmélete szerint gyermekpornográfia birtoklásának bűntettében” lehetne bűnös. Az ügyvédek rámutattak, hogy Elden mindeddig csak élvezhette azt a népszerűséget, amit az jelentett számára, hogy ő volt a „Nirvana-baba”.

Honoráriumért többször is újrafotózták vele a borítóképet, az album címét is a mellkasára tetováltatta, az eBay-en az album borítójának dedikált példányait árulja, és hírnevét nőkkel való ismerkedésre is felhasználja – sorolták az együttes védői. A védelem azt is megemlítette, hogy az ügy egyébként is már 2011-ben elévült, ezért nem is lehet miatta perelni. 

Elden jogi képviselői viszont azzal érveltek, hogy az elévülés nem alkalmazható, amíg a Nevermindot a jelenlegi formájában árulják. „A gyermekpornográfia nem elévülő bűncselekmény” – mondta az ilyen ügyekkel foglalkozó Marsh Law ügyvédi iroda képviselője tavaly a Varietynek. 

Elden jogi képviselőinek december 30-ig kellett volna válaszolnia a Nirvana elutasító indítványára, de a határidőt elmulasztották. Ennek eredményeképpen Fernando M. Olguin bíró elutasította az ügyet, de „módosítási engedéllyel”, ami azt jelenti, hogy Eldenéknek január 13-ig van idejük, hogy a megfelelő változtatásokkal újra benyújtsák az ügyben a keresetüket.
(MTI)


KERESÉS
MEGJELENT A DECEMBERI
DIGITÁLIS KÜLÖNSZÁM!
DIGITÁLIS KÜLÖNSZÁMOK
dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
A szerkesztőség kedvencei
Cselőtei László
Cselőtei László
vezető szerkesztő
  1. SAXON
    Hell Fire And Damnation
  2. JUDAS PRIEST
    Invincible Shield
  3. AS I LAY DYING
    Through Storms Ahead
  4. FIREWIND
    Stand United
  5. IMPELLITTERI
    War Machine
Zubor Olly - 300p
Zubor Olly - 300p
online szerkesztő
  1. GAEREA
    Coma
  2. THE BROWNING
    Omni
  3. TRIBULATION
    Sub Rosa In Aeternum
  4. IOTUNN
    Kinship
  5. VOLA
    Friend Of A Phantom
Posta Janos 24 - 300p
Posta Janos 24 - 300p
szerkesztő
  1. AVALANCHE PARTY
    Der Traum Über Alles
  2. PAIN OF SALVATION
    Panther
  3. TELMA
    Awakening
  4. SAOR
    Amidst The Ruins
  5. OSSIAN
    Félre az útból!!!
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw