Kiadó: Metalville / Írta: Kiss Gábor / 5
Nils Patrik Johansson egy svéd énekes, aki bő két évtizeddel ezelőtt tűnt fel az undergroundban, mint az Astral Doors frontembere. Akkoriban a fickó kisebbfajta szenzációnak, illetve reménységnek számított, hiszen amellett, hogy kevesen érezték olyan jól a klasszikus Dio-iskolát, mint ő, még markáns, azonnal felismerhető stílussal is rendelkezett. Ráadásul az Astral Doors bemutatkozó korongja, az Of the Son and the Father bivalyerős lemez volt, Nils és a zenekar mégsem tudták kifutni a nekik vizionált pályát. Ebben pedig abszolút benne volt, hogy kissé túlzásba vitték az addig kell ütni a vasat, amíg meleg hozzáállást, az egymás után, futószalagon érkező korongok pedig fokozatosan ellaposodtak, és így el is sikkadtak. Nils mindeközben ezernyi egyéb projektben is feltűnt, illetve két szólóanyagot is piacra dobott, most pedig elérkezettnek látta az időt, hogy a harmadik is megjelenjen. Érdekesség, hogy a War and Peace-en a fia, Fredrik Johansson dobol, a gitáros Lars Chriss, aki a Lion’s Share-ben is együtt penget Nilsszel, a billentyűket pedig Anuviel játszotta fel, aki vendégként szintén felbukkant a Lion’s Share-ben, illetve Nils legelső szólólemezén, a 2018-as Evil Deluxe-on is.
A War And Peace tulajdonképpen konceptalbum, méghozzá abban a formában, hogy a dalok többsége történelmi ihletettségű. A lemez nem egy komplett sztorit mesél el tehát, hanem időben és térben kalandozva repít el minket különböző korokba és helyszínekre. Nem újdonság az ilyesmi, sokan alkottak már és alkotnak ma is hasonló koncepció mentén, többek között hősünktől sem ez az első ilyen korong, ha pedig a dalok minősége megvan, akkor a nem túl eredeti koncepción a magam részéről minden további nélkül át tudok lendülni. Nils esetében azonban ezúttal komoly gondok vannak. Méghozzá rögtön kettő is.
Kezdem azzal, ami egy énekes szólólemeze esetében a legnagyobb baj, magával az énekkel. Nilsnek kifejezetten erős, azonnal felismerhető énekstílusa van, de ebből a lemezanyagból egyértelműen kiderül, hogy kell valaki, aki kemény kézzel irányítja azzal kapcsolatosan, mit és hogyan adjon. Az album producereként is tevékenykedő Lars Chrissnek pedig ez hallhatóan nem sikerült, a dalokat ugyanis Nils egyértelműen túlénekli és túlripacskodja, minek köszöngetően sokszor olyan a fickó, mintha önmaga paródiája lenne.
A másik, számomra kifejezetten irritáló, a dalokban folyamatosan visszatérő fogás, a megidézett országokra utaló komolyzenei utalások iszonytatóan giccses, falunapi szintű alkalmazása. Van nekünk, magyaroknak is saját számunk, ami alapvetően megtiszteltetés lenne, de a Hungarian Dance, benne Brahms Magyar táncok főtémájával ugyanolyan rossz, mint mondjuk a Barbarossa oroszos témái vagy a The Great Wall of China rettenetes indítása.
Sajnálom, hogy ezt kell írjam, de a War and Peace egyértelműen a leggyengébb eresztés, amihez a mai napig Nils Patrik Johnasonnak köze volt. Felejtsük is el gyorsan!
„Mindig szerettem Patrik hangját. Különösen az Astral Doorsban. Éreztem benne Ronnie James Dio-t. És most is érzem. Csak sajnos ’elkeménykedi’ az énektémákat. És ezekben a dalokban van egy csomó viking metal elem, ami szerintem nagyon nem hiányzik az ő zenéjéből. Most már mindegy.”
– Cselőtei László / 7
„Sablonparádé. Az jutott eszembe, hogy miért nem csinál már valaki egy svéd power metal bandát történelmi meg háborús témákkal? Meg egy jó borítót MI-vel…”
– Kánya Ferenc / 7
„Érdekesebb, mint a sok tucat lakossági szimfo metal, de idegesítő tényezők ebben is vannak, és nem mentik meg a középkori hangulatú betétek. A hangzást is furának érzem. De persze örülök a Magyar tánc feldolgozásnak.”
– Uzseka Norbert / 7
„Mint egy minden téren kopottas újkori Accept… NPJ korábban és ma sem akarja megváltani a világot – ugye?!”
– Gáti Viktor / 6
„Kiszámíthatóan sablonos és zavarba ejtően középszerű heavy metal dalgyűjtemény, helyenként kifejezetten kínos megoldásokkal. Igen, Kalinka, és igen, Brahms… Mindez azért sajnálatos, mert Nils Patrik Johansson nagyszerű énekes, akinek karrierje telis tele ennél sokkal jobb albumokkal, ráadásul itt a produkció sem áll erős lábakon.”
– Gyuricza Ferenc / 6
„Habár a Civil War soraiból már korábban távozott NPJ, az ottani háborús tematikát hozta magával – vajon mit szólnak ehhez a volt kollégái? Emberünk amúgy jól énekel erősen Dio-jellegű hangján, és alapból a zene sem rossz – igaz, nem is kiugróan izgalmas. A sound viszont nagyon gyér, ez egy pont mínuszt jelent. Kár.”
– Schmidt Péter / 6
„Na, ez a lemez nekem minden szempontból túl díszes. Zeneileg is, vokálisan is. Meg túl hősies. Meg túl magasztos. Meg túl epikus. Ráadásul ezeket a dalokat mintha már az elmúlt évtizedekben többen is eljátszották volna. És jobban…”
– Zubor Olly / 6
„Brahms talán örülne, én annál a bizonyos résznél állítottam meg a lemezt.”
– Pintér Miklós / 5
„Uncsi, ráadásul rosszul is szól sajnos.”
– Szénégető Richárd / 5
