Skip to content

NIGHTWISH – Klipes új dal: Perfume of the Timeless

Perfume of the Timeless címmel új kislemezt adott ki a szimfonikus metalos finn Nightwish, amely az első ízelítőnek tekinthető a zenekar tizedik, Yesterwynde című albumáról. A klippel kísért dal a formáció első olyan szerzeménye, amelyben Marko Hietala helyén Jukka Koskinen basszusgitározik. A megjelenés előtt Tuomas Holopainen annyit árult el a kompozícióról, hogy nyolc és fél perces, a refrén pedig három és fél percnél érkezik meg…

A kislemez borítója egy Frank Meadow Sutcliffe nevű angol művész által készített fotó alapján nyerte el végleges formáját, amelyen egy fiatal nő segít egy idősebb hölgynek gyapjút tekerni. Az eredeti kép az 1800-as évek végén készült az angliai Észak-Yorkshire-ben. A Nightwish kislemezének borítója ennek a fotónak a szerkesztett változata, Floor Jansen énekesnővel a fiatalabb nő helyén.

A Yesterwynde album szeptember 20-án fog megjelenni a Nuclear Blast gondozásában.

„A Yesterwynde egy fantasztikus utazás az időn, az emlékeken és az emberi természet szebbik felén keresztül. Szavakkal nem lehet leírni, mennyire izgatottak vagyunk, hogy kiadhatjuk a tizedik albumunkat, amelynek elkészítése három évig tartott” – nyilatkozta a zenekar kapitánya, Tuomas Holopainen.

NIGHTWISH – Yesterwynde
(09/20 – Nuclear Blast Records)

1. Yesterwynde
2. An Ocean Of Strange Islands
3. The Antikythera Mechanism
4. The Day Of…
5. Perfume Of The Timeless
6. Sway
7. The Children Of ’Ata
8. Something Whispered Follow Me
9. Spider Silk
10. Hiraeth
11. The Weave
12. Lanternlight

KERESÉS
MEGJELENT A DECEMBERI
DIGITÁLIS KÜLÖNSZÁM!
DIGITÁLIS KÜLÖNSZÁMOK
dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
A szerkesztőség kedvencei
Cselőtei László
Cselőtei László
vezető szerkesztő
  1. SAXON
    Hell Fire And Damnation
  2. JUDAS PRIEST
    Invincible Shield
  3. AS I LAY DYING
    Through Storms Ahead
  4. FIREWIND
    Stand United
  5. IMPELLITTERI
    War Machine
Zubor Olly - 300p
Zubor Olly - 300p
online szerkesztő
  1. GAEREA
    Coma
  2. THE BROWNING
    Omni
  3. TRIBULATION
    Sub Rosa In Aeternum
  4. IOTUNN
    Kinship
  5. VOLA
    Friend Of A Phantom
Posta Janos 24 - 300p
Posta Janos 24 - 300p
szerkesztő
  1. AVALANCHE PARTY
    Der Traum Über Alles
  2. PAIN OF SALVATION
    Panther
  3. TELMA
    Awakening
  4. SAOR
    Amidst The Ruins
  5. OSSIAN
    Félre az útból!!!
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw