Skip to content

NIGHTRAGE – Tanulva a nehézségekből

A görög Nightrage a harmadik kislemezt adta ki a hamarosan megjelenő tizedik stúdióalbumáról, a Remains of a Dead World-ről. A korong producere és hangmérnöke a korábbi bandatárs, Fotis Bernardo (Rotting Christ, Septicflesh, Sakis Tolis, Nightfall, On Thorns I lay, Suicidal Angels) volt, míg a maszterelésért a zenekar régi barátja, George Nerantzis (Abbath, Dark Funeral, Pain Of Salvation, Sakis Tolis) felelt. A Persevere Through Adversity című szerzeményhez egy videóklip is készült, amely alább megtekinthető.

„Amikor dalokat írunk egy albumhoz, szeretnénk, hogy legyen változatosság a tempóban és a dinamikában, sőt, a hangnemekben is – mondta a gitáros Magnus Söderman. – Azaz ne csak olyan dalok legyenek, amelyek E-ben, vagy a mi esetünkben C-ben szólalnak meg, amire le szoktunk hangolni. A Persevere B-ben íródott, így két lépéssel lejjebb zuhantunk a C-ről, és ez azt jelenti, hogy a dal egy kicsit másfajta hangzással rendelkezik, mint ahogy a Nightrage általában szólni szokott. Szerintem nagyon jól sikerült. Pokolian súlyos!”

„A Persevere Through Adversity az egyik kedvenc dalom az albumon – tette hozzá a dobos George ’Dino’ Stamoglou. – Ez egy igazán változatos szám, sok sötét, brutális, agresszív, ugyanakkor dallamos elemmel. Újszerű és friss, ugyanakkor a Nightrage jellegzetes hangzása is felismerhető rajta. Nem tartozik a tipikus dalaink közé, és biztos vagyok benne, hogy nagy meglepetést fog okozni. A dal arról szól, hogy sosem hagyjuk abba a tanulást és a fejlődést. Tanulunk az életünk tapasztalataiból, és kijavítjuk azokat a hibákat, amiket a múltban elkövettünk és kárt okoztak nekünk. Ez az élet egy nagyszerű utazás, amelynek során mindig fejlődünk, és soha nem hagyjuk el magunkat. Mindig is örök tanulók vagyunk, nyitott szemmel, odafigyeléssel. Jó szórakozást!”

NIGHTRAGE – Remains of a Dead World
(05/31 – Despotz Records)

1. Euphoria Within Chaos
2. Persevere Through Adversity
3. Nocturnal Thorns
4. A Throne of Melancholy
5. Dark Light
6. Echoes of Broken Words
7. Deadliest Sin
8. Pierce the Soul
9. Obey the Hand
10. Remains of a Dead World

https://nightrage.bandcamp.com/album/remains-of-a-dead-world

KERESÉS
Megjelent a februári
digitális különszám!
febr  |  dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
  1. KILLSWITCH ENGAGE
    This Consequence
  2. DREAM THEATER
    Parasomnia
  3. TREMONTI
    The End Will Show Us How
  4. OBSCURA
    A Sonication
  5. THUNDERMOTHER
    Dirty Divine
  6. MARKO HIETALA
    Roses From The Deep
  7. LACUNA COIL
    Sleepless Empire
  8. PHOENIX RT
    Amit itt hagyunk
  9. DAWN OF SOLACE
    Affliction Vortex
  10. JINJER
    Duél
  11. SAOR
    Amidst the Ruins
  12. MANTAR
    Post Apocalyptic Depression
  13. DYNAZTY
    Game Of Faces
  14. MAJESTICA
    Power Train
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw