A kanadai Night Verses legutóbbi albuma, a From the Gallery of Sleep még 2018-ban jelent meg, az Equal Vision Records gondozásában, azóta nagyjából csend honolt a formáció háza táján. Pontosabban, tavaly novemberben adták ki a következő közleményt a zenekar tagjai, ami némi bizakodásra adhatott okot a folytatást illetően:
„Több mint három éve írjuk az új albumunkat. Örömmel jelentjük, hogy az írási folyamat befejeződött, és Aric a héten bevonul a stúdióba William Putney-val, hogy elkezdjék a dobok felvételét. Köszönjük mindenkinek a támogatást és a türelmet! Alig várjuk, hogy megoszthassuk, amin dolgoztunk!”
Nos, úgy tűnik, a hosszas várakozásnak most lett vége, hiszen a Night Verses végre egy új kislemezzel állt elő, amely az Arrival címet viseli.
„Amikor ezt a dalt írtuk, folyton azt emlegettük, mennyire emlékeztet minket a közös autózásainkra a sivatagon keresztül – tették hozzá a szerzeményhez a zenekar tagjai. – Ez a szám annak az eredménye, hogy sikerült megtalálnunk a módját, hogy a fizikai, a vizuális és a hangzásbeli élménynek ugyanezt a párosítását átadhassuk a hallgatóknak. Összességében egy részvételi jellegű élményt akartunk létrehozni, olyat, ahol a hallgatók a megfelelő környezetben kapcsolódhatnak a kompozícióhoz, miközben felfedezhetik, hogy személyesen számukra mit jelent ez a darab.”
És hogy mennyit kell várni a további folytatásra? Erről a következőket tudhattuk meg:
„Egy fényes új fejezet kezdődik! Számítsatok arra, hogy hamarosan még több dolog érkezik!”