Skip to content

NEW FRIEND REQUEST – Rajongókkal készült az új videoklip: Túl könnyű

Lélekgyilkosság címmel a nyáron jelent meg a modern metal vonalas New Friend Request második albuma, a 2018-as Nem kel fel a Nap lemez folytatása. A csapat legfrissebb klipje a Túl könnyű című dalhoz készült el.

A Pest megyei modern metal csapat a vírus miatt elmaradt tavaszi lemezbemutató turnéját jelképesen egy rendhagyó közönségtalálkozóval pótolta, ahol klipet forgattak a második nagylemezük egyik legpörgősebb dalához, valamint adtak egy bulit is egy kifejezetten erre az estére összeállított programmal. A rendezvénynek az Analog Music Hall szabadtéri színpada adott otthont, amely közel 10 órán át várta az ország minden pontjáról, de még a határon túlról érkező vendégeket is.

A különleges ötletről, és annak kivitelezéséről Kerecsen László, a zenekar frontembere:
‘Nagyon fontos számunkra a koncertezés, hiszen ez az egyetlen lehetőségünk, hogy találkozzunk azokkal a srácokkal, akik életben tartják a zenekart. Az, hogy egy globális méretű vírus szakadt egyik pillanatról a másikra a nyakunkba, nekünk is meghiúsított több zenekari tevékenységet, köztük a második nagylemezünk bemutató turnéját…


www.facebook.com/newfriendrequest



…Ha ez a rendezvény nem is tudott minden elmaradást pótolni, de mindenképp nyitott egy kiskaput, hogy visszaadjon azokból az élményekből, amit egy NFR buli alkalmával közösen élünk át a koncertlátogatókkal. Fontosnak tartottuk, hogy adjunk valami pluszt, de azért ügyelve egymás épségére, és a korlátozásokat betartva egy regisztrációs rendszer segítségével fogadtuk az résztvevőket.






Igyekeztünk a tőlünk telhető minden oldalról megtámogatni az eseményt, hogy aki eljön az a lehető legjobban érezze magát, és elsősorban egy olyan közösség részének, amiben mindenki egyformán fontos. A személyes beszélgetések mellet készültünk zenekaros ajándékcsomagokkal, volt welcome drink, és a klub által biztosított italakció, de még egy eddig megjelent klipes dalokat tartalmazó koncertet is sikerült beleszorítanunk az időbe. Nagyon tartalmas és jó hangulatú nap volt, de szerintem ez annak, aki megnézi a klipet abszolút át is fog jönni.

Elég hosszú szervezést és előkészületet igényelt, de nagyon örülök, hogy kitartottunk és megcsináltuk, de talán a legjobban annak, hogy ilyen fantasztikus emberekkel szerepelhetünk egy videóban, mert ez számunkra is egy örök emlék marad!

A videoklipet a Syndrome Production készítette.



NEW FRIEND REQUEST – Túl könnyű (a 2020-as Lélekgyilkosság albumhoz)





Az őszi lemezbemutató turné első fele jelenleg is zajlik.

09. 11. Pápa//Klastrom
09. 12. Szombathely//Végállomás
10. 10. Kazincbarcika//KockaPub
10.17. Várpalota//Alagsor


NEW FRIEND REQUEST – Egy darabban km. Dul Sanyi (Alvin és a Mókusok)
(a 2020-as Lélekgyilkosság albumhoz)



NEW FRIEND REQUEST – Lélekgyilkosság (a 2020-as album)



01. Ha eltűrném…
02. Lélekgyilkosság
03. Várni fáj
04. Életem éled (feat. Siklósi Örs – AWS)
05. Interlude II.
06. Hiányzik
07. Egyszer majd… (feat. Kovács Krisztián- Fish!)
08. Egy darabban (feat. Dul Sándor – Alvin és a Mókusok)
09. Túl könnyű
10. Félek, ha átölelsz [akusztik] (feat. Balázs Mihály – Fatal Error)



ONLINE STREAM

– Apple Music apple.co/2TUH2hg
– Spotify
spoti.fi/3cjHD2e
– Deezer
bit.ly/2Mhnb7s
– YouTube Music
bit.ly/2BdAwLL
– Tidal
bit.ly/2zLmxMZ


ONLINE RENDELÉS:
cdrendeles@nfr.hu












Kerecsen László énekes a Várni fáj dalról: „Abszolút nem beszélhetünk egy vidám dalról, viszont súlyosan őszintéről igen! Belső feszültség, szorongás, önmagunkkal való küzdelem zajlik benne, de úgy, ahogy azt én élem meg. A zenekar dalai híresek arról, hogy nem beszélek mellé a szövegekben. A maga valójában merem leírni élményeimet bánatról, boldogságról, szerelemről, csalódásról.

Mindenkivel megesik, hogy összecsapnak a feje felett úgy a viharfelhők, hogy nem lát kiutat a helyzetéből, és magába néz. Ez a dal erről szól, és nem igen van benne happy end. Viszont erő, ami segíthet a hasonló helyzetben lévőknek lökést adni, és kimozdítani egy megrekedt lelkiállapotból, az annál inkább!”



NEW FRIEND REQUEST – Várni fáj (a 2020-as Lélekgyilkosság album előzeteseként)





Az Egyszer majd… dalról:

„Krisztiánnal 15 éves haverság van köztünk, emellett pedig közvetlen munkakapcsolatba is kerültünk, hiszen az utóbbi 3-4 (ki számolja?) Fish! klipen is közösen dolgoztunk. Ezekből adódóan azt gondolom, az együttműködés ‘miértje’ egyáltalán nem meglepő, az viszont annál inkább, hogy a tőlünk megszokott metalos vonaltól elrugaszkodva, egy ránk annyira nem jellemző számot hoztunk össze…

…Ez a dal annyira kilógott hangulatában a lemez atmoszférájából, hogy egyszerűen nem tudtuk hova tenni, viszont annál sokkal értékesebb volt számunkra, hogy a fiókban végezze. Ezért arra jutottunk, hogy ha már különc, legyen még különcebb. Toljuk meg a punk rock vonalat, amihez a kulcs egyértelműen Krisztián volt!


NEW FRIEND REQUEST km. Fish! Krisztián – Egyszer majd… (a 2020-as album előzeteseként)



NEW FRIEND REQUEST – Hiányzik (a 2020-as album előzeteseként)


NEW FRIEND REQUEST – Lélekgyilkosság (a 2020-as album előzeteseként)











A Hangfoglaló Program és a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával.




nka
KERESÉS
Hammerworld no. 354
országosan kapható!
A DIGITÁLIS KIADÁST
KERESD A LAPTAPIR.HU-n!
FACEBOOK
NÉPSZERŰ
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
CSELŐTEI LÁSZLÓ
vezető szerkesztő
  1. FIREHOUSE
    Firehouse
  2. XYZ
    XYZ
  3. RATT
    Invasion Of Your Privacy
  4. DOKKEN
    Under Lock And Key
  5. HURRICANE
    Over The Edge
Zubor Olly - 300p
Zubor Olly - 300p
Zubor OLLY
online szerkesztő
  1. SUFFOCATION
    Hymns From The Apocrypha
  2. NIGHT IN GALES
    The Black Stream
  3. BJØRKØ
    Heartrot
  4. ASINHELL
    Impii Hora
  5. ROTTEN CASKET
    Zombicron
Posta Janos 24 - 300p
Posta Janos 24 - 300p
Posta János
szerkesztő
  1. THE PINEAPPLE THIEF
    Your Wilderness
  2. SEPULTURA
    Beneath The Remains
  3. HALF GRAMME OF SOMA
    Slip Through The Cracks
  4. THE VISION BLEAK
    Weird Tales
  5. ROTTING CHRIST
    Pro Xristou
HAJÓGYÁR x hw