Skip to content

NEUROSURGERY – Dalok a finn kórházak pincéiből

A Neurosurgery nevű zenekar öt év után egy brutálisan nyers death metalt tartalmazó dupla kislemezzel tért vissza. Az Anatomy of Emptiness / Cortex Decay című kiadvány kíméletlen, pusztító brutalitással robban be, mintha egyenesen Finnország elhagyatott kórházainak pincéiből szólna.

„Itt volt már az ideje – mondta Turo Angelin, a Neurosurgery énekese. – Annyi minden történt az elmúlt öt évben, mind globális, mind személyes szinten. A fejemnek és az egész világnak szüksége volt már a régi jó kegyetlen zúzásra. Az új felállással összeraktunk egy ilyen dupla kislemezt, ami egy nagy kirohanás gyakorlatilag minden és mindenki ellen. A dalszövegek természetesen a depresszió és az undor ölelésében születtek. A művészi látásmód gyakorlatilag a nullához közelített, kizárólag a világunk és önmagunk iránt érzett keserűség váltotta fel, és ezt sikerült is elég jól megörökíteni. Úgy is jellemezhetnénk ezeket, mint a valaha rögzített legmocskosabb szösszeneteket.”

„Hihetetlenül jól éreztem magam ezen anyag kapcsán, és minden nagyon jól ment – tette hozzá Johannes Pennanen, a kislemez producere. – Annak ellenére is, hogy a srácok előző este még koncertet adtak, és kicsit másnaposak is voltak. A dalokat egy régi Yleisradio csöves keverőpulton vettük fel, amit utoljára az 1952-es helsinki olimpián használtak.”

https://neurosurgery.bandcamp.com