NERVOSA – 10 nap múlva beköszönt az Örök káosz

Még tavaly tavasszal történt, hogy Fernanda Lira basszer/énekesnő és Luana Dametto dobos váratlanul kiszállt a brazil thrasher csajtrió Nervosából, Prika Amaral gitáros pedig hamarosan bejelentette az új – már négytagú – felállást, valamint azt is közölte, hogy nekilátnak egy új lemez felvételének.

Nos, a negyedik Nervosa album, a Perpetual Chaos január 22-én jelenik meg, és már két előzetes dalt is bemutattunk róla. Egy dokusorozat is született az új albumhoz, ennek most a harmadik epizódja is megérkezett.





Az új énekesnő a spanyol Diva Satanica lett a melodikus death metalt játszó Bloodhunterből, az új basszer az olasz Mia Wallace (The True Endless), akit sokan ismerhetnek Abbath csapatából (ahonnan már távozott, de zenélt Tom G. Warriorral a Triumph Of Death-ben (Hellhammer-program) is, az új dobos pedig a görög Eleni Nota (a prog metalos Mask of Prospero és Croque Madam csapatokból.)


Az új albumot a spanyolországi Málagában rögzítették, Prika Amaral gitáros mellett a másik producer Martin Furia volt, a maszter Yarne Heylen munkája.

Diva Satanica:
Egy rendkívül intenzív folyamat volt a lemez elkészítése, ez kétségtelen. Nem csupán azt tanultuk meg, hogy hogyan dolgozzunk együtt, de meg is ismertük egymást, hiszen együtt laktunk. Roppant szerencsés vagyok, hogy a banda részévé válhattam, és bizonyos, hogy az új albummal a Nervosa egy nagyon fontos lépést tesz majd előre.

Hihetetlen jó volt Martin Furiával dolgozni, a hangommal kapcsolatban olyan nüanszokra is ráébresztett, amelyek létezéséről nem is tudtam. Készüljetek fel egy új korszakra, amely minden korábbinál erőteljesebb lesz!”






NERVOSA – Perpetual Chaos documentary #3

NERVOSA – Perpetual Chaos documentary #2
NERVOSA – Perpetual Chaos documentary #1
NERVOSA – Perpetual Chaos (szöveges videó a 2021-es Perpetual Chaos albumhoz)

NERVOSA – Guided By Evil (a 2021-es Perpetual Chaos albumhoz)









NERVOSA – Perpetual Chaos
(01/22 – Napalm Records)

01. Venomous
02. Guided By Evil
03. People Of The Abyss
04. Perpetual Chaos
05. Until The Very End
06. Genocidal Command
07. Kings Of Domination
08. Time To Fight
09. Godless Prisoner
10. Blood Eagle
11. Rebel Soul
12. Pursued By Judgement
13. Under Ruins

KERESÉS
RÓLUNK

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Ut elit tellus, luctus nec ullamcorper mattis, pulvinar dapibus leo. Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Ut elit tellus, luctus nec ullamcorper mattis, pulvinar dapibus leo.

Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: twitter
Megosztás itt: pinterest
Megosztás itt: email
AKTUÁLIS SZÁM
NO. 340 – 2021/12-2022/01
INSTAGRAM
AKTUÁLIS GYŰJTŐI KIADÁS
NO. 340 – 2021/12-2022/01
FACEBOOK
NÉPSZERŰ
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
CSELŐTEI LÁSZLÓ
vezető szerkesztő
  1. BULLET FOR MY VALENTINE - Bullet For My Valentine
  2. ASKING ALEXANDRIA - See What's On The Inside
  3. MASTODON - Hushed And Grim
  4. MANIMAL - Armegeddon
  5. WHITECHPEL - Kin
Lénárd László
Lénárd László
LÉNÁRD LÁSZLÓ
főszerkesztő
  1. EXODUS - Persona Non Grata
  2. MASTODON - Hushed And Grim
  3. KHEMMIS - Deceiver
  4. WOLFTOOTH - Blood & Iron
  5. BONDED - Into Blackness
Pintér Miklós
Pintér Miklós
PINTÉR MIKLÓS
szerkesztő
  1. JERRY CANTRELL - Brighten
  2. THE PINEAPPLE THIEF - Nothing But The Truth
  3. THRICE - Horizons/East
  4. COLOURSØUND - Coloursøund II
  5. THE LUCID - The Lucid
SPOTIFY – HANGPRÓBA
NO. 340 – 2021/12-2011/01
SPOTIFY – ZENÉSZFÜLLEL
NO. 340 – 2021/11-2022/01

HAMMER TV

Még tavaly októberben jelent meg a Dream Theater legfrissebb stúdiólemeze, a hét epikus szerzeményt tartalmazó A View From The Top Of The World. A csapat legfrissebb, negyedik videója a Transcending Time dalhoz készült el.
Különleges élő lemezzel jelentkezik március 25-én az Architects. A For Those That Wish To Exist At Abbey Road című élő anyag előzeteseként már itt is van az Impermanence videoklipje.