Skip to content

NERVE END – A nagy menekülés

A progresszív metalos helsinki Nerve End a tavalyi év közepén jelentette meg debütáló albumát, a The Cycle-t, és most a lemez egyik talán legjobb száma, a The Great Escape videóklip formájában is kiadásra került. Ahogy a dalban, úgy a klipben is felbukkan a szaxofonon játszó Shining Jørgen Munkeby, akinek a részeit Norvégiában forgatták le.

„A klipet Jussi Ratilainen rendezte, forgatta és vágta, aki nemzetközileg a portréfotózás virtuózaként vált ismertté – tudhattuk meg a Nerve End tagjaitól. – A videóprojektet azzal a megállapodással kezdtük el, hogy a munka mindenféle határidő és művészi megkötés nélkül fog zajlani. A fő témaként a szürrealizmus lett kiválasztva, és a videóban szereplő speciális effektek nagy része gyakorlati eszközökkel valósult meg, beleértve az elasztikus tükörfelületek használatát is.”

A videó a dal zeneszerzőjének, Lauri Mäntynennek az „őrült professzor” hangulatát is megörökíti, amelyet saját bevallása szerint a komponálás során érzett.

„A darabot már a kezdetektől fogva úgy komponáltuk, hogy a szaxofonszólamokat is szem előtt tartottuk, és rendkívül szerencsések voltunk, hogy a norvég Jørgen Munkeby eljátszotta a dal szóló és kísérő szaxofonszólamát is. A dal szövege a menekülő életmód hatásairól szól, és a mámor kellemes érzését szerettük volna megteremteni mind a hallgató, mind pedig különösképpen a klip nézője számára.”

KERESÉS
Megjelent a februári
digitális különszám!
febr  |  dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
  1. KILLSWITCH ENGAGE
    This Consequence
  2. DREAM THEATER
    Parasomnia
  3. TREMONTI
    The End Will Show Us How
  4. OBSCURA
    A Sonication
  5. THUNDERMOTHER
    Dirty Divine
  6. MARKO HIETALA
    Roses From The Deep
  7. LACUNA COIL
    Sleepless Empire
  8. PHOENIX RT
    Amit itt hagyunk
  9. DAWN OF SOLACE
    Affliction Vortex
  10. JINJER
    Duél
  11. SAOR
    Amidst the Ruins
  12. MANTAR
    Post Apocalyptic Depression
  13. DYNAZTY
    Game Of Faces
  14. MAJESTICA
    Power Train
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw