Skip to content

NECROT – Ideje elvágni a kábelt!

A death metalos amerikai Necrot legutóbbi albuma, a sorban második Mortal még 2020-ban látott napvilágot, ám hamarosan érkezik a harmadik nagylemez, Lifeless Birth címmel. A hanghordozót a Tankcrimes fogja gondozni, egy április 12-re beütemezett megjelenés mellett.

„Az elmúlt néhány év kemény volt számunkra és tulajdonképpen mindenki számára – mondta a Necrot basszusgitáros/énekese, Luca Indrio. – Ennek eredménye a Lifeless Birth, az eddigi legagresszívabb albumunk, de egyben a legdallamosabb is. Zenekarként mindig is fejlődtünk, és azt hiszem, most értünk el a teljes érettségi stádiumunkhoz. Tizenhárom éve létezünk Necrotként, keményen dolgozunk azért, hogy továbbra is azt csináljuk, amit csinálunk, és rengeteg áldozatot hoztunk érte. Hozzá szeretnénk tenni a magunkét ahhoz, amit most a metal jelent és amit a jövőben jelenteni fog, és nem akarunk észrevétlenül elsiklani mellette. Élni akarunk a saját lenyomatunkkal, és eddig kétségkívül a Lifeless Birth a legjobb próbálkozásunk.”

Az összesen hét szerzeményt felvonultató korongról máris megismerhető a Cut The Cord című nyitónóta.

„Nagyon izgatottak vagyunk, hogy végre egy új dalt és hamarosan egy új albumot mutathatunk be a rajongóinknak. A Cut The Cord arról szól, hogy miképpen szennyezi az elménket az az állandó negatív információáradat, amivel nap mint nap etetnek bennünket. Az emberek a fejüket a telefonjukba temetik, folyamatosan egy sz…rral teli tányérból esznek, és a szörnyű jövő, amit egyikünk sem akart, immáron a jelenünk. Egy felszínes társadalom, egymástól rettegő emberekkel. A Cut The Cord egy felhívás arra, hogy tagadjuk meg a félelemben való életet, szakadjunk el attól, ami nyomorulttá tesz minket, és kezdjük el az életet annak látni, amiben mi hiszünk, és nem a torz és gyakran hamis valóságnak, amit folyamatosan sokféle formában mutatnak nekünk. Itt az ideje elvágni a kábelt!”

A Lifeless Birth felvételei Greg Wilkinson producerrel készültek – aki mindhárom Necrot-album munkálatait irányította –, a maszterelést Brad Boatright végezte az Audiosiege-nél, a borító pedig ismét Marald Van Haasteren munkája.

NECROT – Lifeless Birth
(04/12 – Tankcrimes)

1. Cut the Cord
2. Lifeless Birth
3. Superior
4. Drill the Skull
5. Winds of Hell
6. Dead Memories
7. The Curse

https://tankcrimes.bandcamp.com/album/lifeless-birth

KERESÉS
Megjelent a februári
digitális különszám!
febr  |  dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
  1. KILLSWITCH ENGAGE
    This Consequence
  2. DREAM THEATER
    Parasomnia
  3. TREMONTI
    The End Will Show Us How
  4. OBSCURA
    A Sonication
  5. THUNDERMOTHER
    Dirty Divine
  6. MARKO HIETALA
    Roses From The Deep
  7. LACUNA COIL
    Sleepless Empire
  8. PHOENIX RT
    Amit itt hagyunk
  9. DAWN OF SOLACE
    Affliction Vortex
  10. JINJER
    Duél
  11. SAOR
    Amidst the Ruins
  12. MANTAR
    Post Apocalyptic Depression
  13. DYNAZTY
    Game Of Faces
  14. MAJESTICA
    Power Train
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw