Még májusban jött ki az új Nagaarum lemez, a Covid Diaries, a CD-verzió pedig pár napja látott napvilágot. Ez a projekt tizenkilencedik hanganyaga, sorlemezként pedig a tizenhetedik.
„Egy hosszabb szervező és átszervező munka eredményeként végül megjelent a koronavírus járvány generálta rendkívüli közrend alatt komponált lemez fizikai változata. Az NGC Prod és az Aesthetic Death közös kiadványaként 300 darabra limitáltan érhető immár el a digisleeve CD. Az első 44 darabhoz jár egy hatoldalas leporelló, ami az eredeti magyar szövegeket tartalmazza – ezt nevezhetjük die-hard verziónak.”
‘Utólag visszatekintve, azért is érdekes számomra a lemez, mert hazánkat lényegében elkerülte a járvány. Érdekes figyelni a különböző emberek véleményét az okokról, az idejében meghozott intézkedésekről, vagy a mások által emlegetett elhazudott adatokról, a lakosság fegyelméről, vagy hogy ez az egész csak egy átverés, világméretű kísérlet stb. A dolog szerintem sokváltozós, mert bár tény, hogy virulencia szempontjából egy eddigieknél jóval vadabb kórokozóról van szó – ezt megfigyelhettük az olasz, spanyol vagy a new yorki események kapcsán, viszont kevésbé súlyos a megbetegedés maga – bármennyire is a SARS – MERS víruscsaládról van szó…
…Amit érzek, az az, hogy az emberiség még mindig nem nőtt fel bizonyos feladatokhoz, ismét politikai ügyek generálódnak, meglovagolva, kihasználva vagy ugródeszkának használva a Covid-19-et.
Szándékosan nem foglalok állást, igyekszem mindenki véleményét befogadni, megrágni, bármiféle kényszer nélkül affelé, ami a saját verzióm kidolgozását jelentené. A lemeznek sem ez volt a célja. Élethelyzetekről szól, a viselkedésünket, a reakcióinkat, a reakciós jellemünket tükrözi. És hogy mit hoz a folyékony holnap, azt majd megtudjuk.
Köszönöm a részvételt a lemezen Szabó Rolandnak és Betty V-nek!‘
A negyedórás zárótétel, a Liquid Tomorrow:
Videoklip a Competitors című dalhoz: