MYRKUR
Folkesange
(RELAPSE)

Nem alakult szerencsésen Myrkur, vagyis Amalie Bruun pályafutásának eleje, ugyanis a kiadó első lemezt felvezető brutális reklámkampánya nem sült el túl jól. A cég nyilván örült, mert a hírverés sikerült, s a cél nyilván ez volt. Ma is tartom, hogy a 2015-ös M debütalbum nem érdemelte ki a tűzijátékot, de Amalie nem volt rest, hogy bizonyítsa, több van benne annál, mint amit az első, félkész album sugallt.

A dán születésű hölgy először a Mausoleum koncertalbummal állított maga mellé: a norvég leánykórussal akusztikusan előadott dalok, köztük Bathory feldolgozással (Song To Hall Up High) teljesen levettek a lábamról. Ezt követően a Mareridt című második stúdióalbum pedig már egy kiérlelt produkció volt, remek teljesítményekkel, magas színvonalú zenével.

A kérések néha meghallgatásra találnak, mivel valahányszor Myrkurt hallgattam, azt mondtam, hogy nekem egyáltalán nem hiányzik, hogy Amalie károgjon. Épp elég nő vonyít, ordít a színtéren; ha valakinek szép hangja van, használja, és ne berekedt sakálként rikácsoljon. 2020-ra beváltatott, amire számítottam: a Myrkur harmadik sorlemeze egy teljes egészében akusztikus mű népzenei darabokkal. S nagy valószínűséggel év végi 20-as listám egyik szereplőjével.

Lindy-Fay Hella és a Wolcensmen 2019-es lemezei után a Myrkur hasonlóan kimagasló színvonalú zenével lepett meg ebben az évben. Igazából nem is kellene sokat fecsegni erről a zenéről, hiszen ezek a dalok önmagukért beszélnek. Tizenkét csodaszép felvételt hallunk a Folkesange albumán, s kár lenne enyhíteni, engem az első hangok felcsendülésekor rabul ejtett az anyag. Amalie visszatért skandináv gyökereihez, az északi hagyományhoz, amely apáról fiúra száll, remélhetőleg még a mai agyrém-időkben is; merített a skandinávok számára különleges jelentőséggel bíró természetből, a szinte szakrális töltést hordozó hegyekből, erdőkből, fjordokból, s a Folkesange kirándulást jelent egykori gyermekkorába is. A Folkesange olyan album, amelyről mindegyik dalt ki kellene emelni, de a Tor i Helheim – tán azért, mert most éppen ez szól – egészen megkapó. Az ezt követő Svea nem kevésbé. Amalie hangja mint mézízű bor szól mindegyik dalban; dallamai mint megannyi érzés és hangulat csengenek – kristálytiszták, fenségesek, emlékeket ébresztők, messzire repítők.

A Folkesange eszembe juttatja Kari Rueslåtten felejthetetlen Spindelsinn albumát; volt időszak, amikor szinte ezzel a lemezzel keltem és feküdtem, s a Folkesange hasonló érzékenységgel, mélységgel rendelkezik. A lemezborító, a népviseletbe öltözött lány, a pazar természeti háttér meghittséget, bájt sugároz, tökéletes vizuális kiegészítője a zenének.

Vendégként a Heilung tagja, Christopher Juul is szerepel az albumon, néhány dalhoz pedig videó is készült. Meg kell említenem az ismert skót balladát, a House Carpentert, amit már többen feldolgoztak, s mondanom sem kell, hogy a Myrkur változata is varázsos. Az album utolsó tétele, a Vinter felteszi a pontot az i-re. Hangulata valamelyest eltér az amúgy változatos lemez többi részétől. A kórusének, a zongorajáték, s maga a dal teljesen mese- és álomszerű hangulattal bír. Talán Enya is van benne. Ennél jobb lezárást nem is lehetne elképzelni.

Üdítő élmény a Folkesange album, lélekemelő minden pillanata, le vagyok nyűgözve.


M. P. 10