Két komoly, sikeres rockbanda, az Alter Bridge és a Slash szólócsapat frontembere, de ezek mellett szólóban is aktív. Ő Myles Kennedy, aki arról is híres, hogy 2008-ban még a Led Zeppelinnel is próbált, mint Robert Plant potenciális utódja. A gitáros/énekes három éve adta ki az első szólóalbumát, a bensőséges hangulatú Year Of The Tigert, a május közepén megjelent The Ides Of March viszont egész másmilyen lett. El is mondta, hogy miért.

Részlet a júniusi HammerWorld magazinban megjelent interjúból.


Fontosnak tartod, hogy ilyen nehéz időkben a művészek igyekezzenek pozitív gondolatokat közvetíteni?

„Értem, hogy a felelősségre utalsz, de minden művész más és más. Mindenki a saját lelkiállapotát próbálja leírni, azzal próbál szembenézni. Szövegíróként én kimondottan önző vagyok, nem a világot, hanem magamat akarom meggyógyítani! (nevet) Azt persze fontosnak tartom, hogy felcsillanjon a remény a dalaimban, de azért is, mert én magam is amolyan ’félig üres a pohár’-típusú arc vagyok. Szükségem van arra, hogy önmagamat is rendre figyelmeztessem: a poharat félig telinek kell látnom. Muszáj hinni abban, hogy a dolgok idővel jobbra fordulnak.”



Ezúttal mi volt könnyebb, a zenét megírni vagy a szövegeket?

„Nekem a zeneírás mindig könnyebben megy, mert szeretek dallamokat, gitártémákat kitalálni. Ezúttal viszont a szokásosnál gyorsabban haladtam a szövegírással, mert volt miről írnom. Atéma a levegőben volt, hogy úgy mondjam. Amikor egy olyan életszakaszban van az ember, amikor nincs probléma, nincs nehézség, nincs kihívás, akkor sokkal nehezebben megy a szövegírás. Átéltem már ilyet is. Ha minden remekül megy, akkor nem igazán van mit mondanom.”
Zeneileg ez egy nagyon változatos album. Van benne tiszta hard rock, blues, folk, country, soul… Szerinted ez a lemez megmutatja Myles Kennedy igazi világát?

„Erre nehéz mit mondani, de az biztos, hogy nagyon sokféle zenét szeretek és hallgatok. Szoktam azt is mondani magamról, hogy ’skizofón’ vagyok, annyira színes a paletta! (nevet) Egy szóló­album lehetőséget nyújt arra, hogy olyan stílusú dalokat írjak, amelyek nagyon kilógnának az Alter Bridge vagy a Conspirators világából. Pár napja valaki azt mondta, hogy ez az album szinte összefoglalja az amerikai rocktörténelmet, és ezt óriási elismerésnek vettem, talán még bele is pirultam! (nevet) Amai napig nagyon szeretek még mélyebbre ásni a különféle zenei világokba, imádom az olyan dokumentumfilmeket is, amelyek egyes zenei stílusok múltját, történetét dolgozzák fel. Legyen az blues, country, jazz… De a kortárs zenék terén sem ismerek korlátokat. Hiszem, hogy minél többféle zenét ismer meg és szív magába az ember, annál jobban tudja kifejezni önmagát. Mindent áteresztek a rendszeremen, aztán hagyom, hogy nagyon természetes módon jöjjenek elő belőlem a témák, a dallamok.”
Az eredeti zenei gyökereid hova vezetnek vissza?

„Ha a rockra gondolsz, akkor minden a Led Zeppelinnel kezdődött nálam. Ők vezettek el a blueshoz, a régebbi hagyományos amerikai zenékhez, holott egy angol zenekarról beszélünk. De Jimmy Page-ék legfőbb hatását az amerikai zene jelentette, ugyanakkor sok minden más is megjelent a dalaikban. Akelta zenék örökségétől a keleti dallamokig. Jimmy Page a Zeppelin megalakítása előtt session-zenészként vett részt a legkülönfélébb zenei produkciókban, sok mindenre volt rálátása, és emiatt is tartottam példaképnek.”



Érdekes, hogy téged elsődlegesen énekesként szoktak emlegetni, holott a gitár az eredeti hangszered, és most is Jimmy Page-ről beszélsz, nem Robert Plantről…

„Valóban gitárosnak készültem mindig is, és leszámítva egy-két kivételes alkalmat, jobbára olyan zenekarokban játszottam, ahol eleve volt egy jó énekes. De az éneklés is nagyon természetes volt számomra, mert a mostohaapám lelkész volt, és minden vasárnap énekeltünk a templomban. Kisgyerekként azt is gondoltam, hogy mindenki tud énekelni! (nevet) Amamám ott énekelt mellettem, és szerintem tőle rengeteget tanultam. Vagy örököltem tőle ezt a képességet, ki tudja? Nem volt profi, de nagyon jól énekelt, csodás zengése volt a hangjának. Igazából akkor kezdtem komolyabban ráfeküdni az énekre, amikor elkezdtem saját dalokat írni. De gitáros vagyok, gitáros aggyal közelítek a zenéhez, és ezen az új lemezen sokkal többet is szólózom, mint bármikor korábban.”
Gitárosként Jimmy Page mellett kiket istenítettél még?

„Amikor még csak léggitáros voltam a gyerekszobában, Eddie Van Halen is voltam, de az Aerosmith, a Judas Priest és az Iron Maiden is óriási kedvencem volt. A80-as évek első felének, közepének összes rock/metal­zenéjét nagyon szerettem, tele volt a szobám poszterekkel, képekkel. De sosem voltam egy különösebben tekerős gitáros, inkább a dallamokra koncentráltam, mint a szupergyors, technikás játékra. Billy Gibbons vagy David Gilmour spórolósabb stílusát sokkal kifejezőbbnek éreztem. Adallamokkal érzelmeket lehet kifejezni, én azokat a szólókat szeretem igazán, amiket dúdolni lehet, mint egy énekdallamot, és ha ez megvan, akkor azért egy kis technikázás is belefér.”


A teljes interjút megtalálod a júniusi HammerWorld magazinban. Keresd az újságosoknál!

Az első oldalpár a lapban








MYLES KENNEDY – The Ides Of March (a 2021-es album)

Myles Kennedy a lemez címadó nótájáról, a csaknem 8 perces eposzról: „Ami a szövegét illeti, a dal első fele amolyan figyelmeztetés. Egy nagyon komor, disztópikus jövőt fest le.

A nóta elég gyorsan megszületett, néhány ital után. Megkíséreltük összefoglalni mindazt, amit oly sokan éreztünk a pandémia kezdetén. Unatkoztunk, csalódottak voltunk, próbáltuk önmagunkat gyógyítani, hogy ne őrüljünk meg teljesen. És ha már a pokolra jutunk, legalább ünnepeltünk közben…„

MYLES KENNEDY – The Ides Of March (a 2021-es The Ides Of March albumhoz)