MYLES KENNEDY – Egy hét múlva jön az új szólóalbum, dalpremier: Love Rain Down

2018-ban jelent meg Myles Kennedy első szólólemeze, a Year Of The Tiger, de a folytatás sem várat magára sokáig, a The Ides Of March című album május 14-én lát majd napvilágot. Friss előzetesként a Love Rain Down dallal lehet barátkozni.

A The Ides Of March anyagát az Alter Bridge frontembere, valamint Slash partnere Floridában rögzítette Michael “Elvis” Baskette producerrel. A zenésztársak: Zia Uddin dobos és Tim Tournier basszusgitáros.







MYLES KENNEDY – Love Rain Down (a 2021-es The Ides Of March albumról)


MYLES KENNEDY – Get Along (a 2021-es The Ides Of March albumhoz)




Myles Kennedy a lemez címadó nótájáról, a csaknem 8 perces eposzról:Ami a szövegét illeti, a dal első fele amolyan figyelmeztetés. Egy nagyon komor, disztópikus jövőt fest le.

A nóta elég gyorsan megszületett, néhány ital után. Megkíséreltük összefoglalni mindazt, amit oly sokan éreztünk a pandémia kezdetén. Unatkoztunk, csalódottak voltunk, próbáltuk önmagunkat gyógyítani, hogy ne őrüljünk meg teljesen. És ha már a pokolra jutunk, legalább ünnepeltünk közben…


MYLES KENNEDY – The Ides Of March (a 2021-es The Ides Of March albumhoz)





MYLES KENNEDY – In Stride (a 2021-es The Ides Of March albumhoz)







MYLES KENNEDY – The Ides Of March
(05/14 – Napalm)

01. Get Along
02. A Thousand Words
03. In Stride
04. The Ides of March
05. Wake Me When It’s Over
06. Love Rain Down
07. Tell It Like It Is
08. Moonshot
09. Wanderlust Begins
10. Sifting Through The Fire
11. Worried Mind

KERESÉS
RÓLUNK

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Ut elit tellus, luctus nec ullamcorper mattis, pulvinar dapibus leo. Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Ut elit tellus, luctus nec ullamcorper mattis, pulvinar dapibus leo.

Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: twitter
Megosztás itt: pinterest
Megosztás itt: email
AKTUÁLIS SZÁM
NO. 340 – 2021/12-2022/01
INSTAGRAM
AKTUÁLIS GYŰJTŐI KIADÁS
NO. 340 – 2021/12-2022/01
FACEBOOK
NÉPSZERŰ
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
CSELŐTEI LÁSZLÓ
vezető szerkesztő
  1. BULLET FOR MY VALENTINE - Bullet For My Valentine
  2. ASKING ALEXANDRIA - See What's On The Inside
  3. MASTODON - Hushed And Grim
  4. MANIMAL - Armegeddon
  5. WHITECHPEL - Kin
Lénárd László
Lénárd László
LÉNÁRD LÁSZLÓ
főszerkesztő
  1. EXODUS - Persona Non Grata
  2. MASTODON - Hushed And Grim
  3. KHEMMIS - Deceiver
  4. WOLFTOOTH - Blood & Iron
  5. BONDED - Into Blackness
Pintér Miklós
Pintér Miklós
PINTÉR MIKLÓS
szerkesztő
  1. JERRY CANTRELL - Brighten
  2. THE PINEAPPLE THIEF - Nothing But The Truth
  3. THRICE - Horizons/East
  4. COLOURSØUND - Coloursøund II
  5. THE LUCID - The Lucid
SPOTIFY – HANGPRÓBA
NO. 340 – 2021/12-2011/01
SPOTIFY – ZENÉSZFÜLLEL
NO. 340 – 2021/11-2022/01

HAMMER TV

Még tavaly októberben jelent meg a Dream Theater legfrissebb stúdiólemeze, a hét epikus szerzeményt tartalmazó A View From The Top Of The World. A csapat legfrissebb, negyedik videója a Transcending Time dalhoz készült el.
Különleges élő lemezzel jelentkezik március 25-én az Architects. A For Those That Wish To Exist At Abbey Road című élő anyag előzeteseként már itt is van az Impermanence videoklipje.