Skip to content

MY FAVOURITE NEMESIS – A bennünket formáló hibák

A modern metalos My Favourite Nemesis április 26-án adja ki új, We Annihilate című EP-jét.

„Az írás ezúttal sokkal egyszerűbb volt, és a zenekarból mindenki jobban részt vett az egész folyamatban – mondták a hanghordozóról a zenekar tagjai. – Szándékosan nem akartunk nagy változásokat eszközölni a hangzásunkban, ugyanakkor ezt az EP-t természetes fejlődésnek lehetne nevezni a zenekar szempontjából. Minden dal agressziót és érzelmeket áraszt, az eddigieknél sokkal közvetlenebb módon. Összességében az EP durvábban és kevésbé csiszoltan szólal meg, mint a korábbi kiadványaink. Ez volt az első alkalom, hogy Sanna a kezdetektől fogva részt vett a dalok és a szövegek megírásában. Mindezt szem előtt tartva jobban akartunk koncentrálni a letisztult szövegek és dallamok megírására.”

A Seek & Strike kiadónál napvilágra kerülő EP-ről ezúttal a Paradox You Seek című dal került bemutatásra.

„Azért választottuk ezt a legutóbbi kislemezünknek, mert úgy éreztük, hogy kiemelkedik a többi szerzemény közül – folytatták a My Favourite Nemesis tagjai. – Nagyon sötét és komor hangzásvilággal rendelkezik, de mégis megmarad benne az a lendületes és dallamos jelleg, ami szinte már a védjegyünkké vált. Szövegileg a dal a múltban elkövetett hibákkal foglalkozik, miközben megbékél azzal a ténnyel, hogy ezek a hibák formáltak minket azokká, akik ma vagyunk.”

MY FAVOURITE NEMESIS – We Annihilate EP
(04/26 – Seek & Strike)

1. We Annihilate
2. Paradox You Seek
3. Corporeal Husk
4. Chimera
5. Blind

KERESÉS
Megjelent a februári
digitális különszám!
febr  |  dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
  1. KILLSWITCH ENGAGE
    This Consequence
  2. DREAM THEATER
    Parasomnia
  3. TREMONTI
    The End Will Show Us How
  4. OBSCURA
    A Sonication
  5. THUNDERMOTHER
    Dirty Divine
  6. MARKO HIETALA
    Roses From The Deep
  7. LACUNA COIL
    Sleepless Empire
  8. PHOENIX RT
    Amit itt hagyunk
  9. DAWN OF SOLACE
    Affliction Vortex
  10. JINJER
    Duél
  11. SAOR
    Amidst the Ruins
  12. MANTAR
    Post Apocalyptic Depression
  13. DYNAZTY
    Game Of Faces
  14. MAJESTICA
    Power Train
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw