Skip to content

MUDFIELD – Klippel az új nótájuk, ezzel szerepelnek majd A Dal 2021-ben: Nincsen szerencsém

Nincsen szerencsém címmel egy klippel kísért új számmal jelentkezett a sárréti Mudfield zenekar, akik ezzel a nótával szerepelnek majd A Dal 2021-ben.

Arról már pár hete mi is írtunk, hogy január 30-án indul A Dal 2021 dalválasztója, amelyben a korábbiaknál is többen, összesen negyvenen mutathatják be a produkciójukat. A pályázatra több mint 400 produkció érkezett. Lesznek ezúttal is rockbandák; a Down For Whatever, a Mudfield, a Phoenix RT, a Beneath My Skin, a Heavy Brains, a LongStoryShort! és a Tortuga. Pár hete még nem tudtuk bemutatni a Mudfield új dalát, de most már lehet vele barátkozni.


www.facebook.com/mudfield



MUDFIELD:

Kovácsovics Máté – ének
Szabó Dezső – basszusgitár
Feke István – gitár
Szegedi Marci – gitár
Balázs Loránd – dobok




MUDFIELD – Nincsen szerencsém (2020, A Dal 2021)





MUDFIELD – lemezbemutató live stream – A38 Hajó (2020. március 27.)


MUDFIELD – Békességben (a 2020-as Kelet népe albumhoz)


MUDFIELD – Kelet népe (a 2020-as album)


MUDFIELD – Égesd el (a 2020-as Kelet népe album előzeteseként)


nka
KERESÉS
Megjelent a februári
digitális különszám!
febr  |  dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
  1. KILLSWITCH ENGAGE
    This Consequence
  2. DREAM THEATER
    Parasomnia
  3. TREMONTI
    The End Will Show Us How
  4. OBSCURA
    A Sonication
  5. THUNDERMOTHER
    Dirty Divine
  6. MARKO HIETALA
    Roses From The Deep
  7. LACUNA COIL
    Sleepless Empire
  8. PHOENIX RT
    Amit itt hagyunk
  9. DAWN OF SOLACE
    Affliction Vortex
  10. JINJER
    Duél
  11. SAOR
    Amidst the Ruins
  12. MANTAR
    Post Apocalyptic Depression
  13. DYNAZTY
    Game Of Faces
  14. MAJESTICA
    Power Train
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw