Skip to content

MUDDY ROOTS – Klipes új dal: Shit Mountain

Március 1-jén jelent meg a kőbányai Muddy Roots új kislemeze The Die is Cast címmel, és már érkezett is hozzá egy új videóklip. Az utópisztikus hangulatú Shit Mountain című dalhoz forgatott klipben a zenekaron kívül feltűnik még Sánta Zoltán (Let The Cigar Die, Alpárfeszt) is, aki vendégzenészként működött közre, a kislemezt záró tétel hangzását megtámogatva egy plusz gitárral. A videót Bakó Misi (Bakó Stúdió) vette fel és vágta meg.

„Ez a füstös garázsrock banda egy kőbányai pincében alakult, a Burning Full Throttle zenekar tagjaiból – tudhattuk meg a Muddy Roots közleményéből. – A felállás 2019 után állandósult, és ennek eredménye pedig az első album, a 2019-es Wings On My Back volt. 2021 nyarán jelent meg a legutolsó anyag Lighthouse címmel, amely négy aszfaltcsíkos számot tartalmazott. Az előző két megjelenés után itt az új 2024-es The Die is Cast kislemez. Az anyag négy számot tartalmaz, amelyek úgy szólnak, mint egy 1978-as Ford Bronco, ami fingó tevéket szállít egy hosszú alagúton keresztül. Akik szeretik az olyan zenekarokat, mint a The Atomic Bitchwax, a Motörhead, a Clutch, esetleg a ZZ Top, akkor ez a banda nekik való. A friss anyag elérhető fizikális formában és az összes zenei platformon.”

MUDDY ROOTS – The Die is Cast EP (03/01)

1. The Die is Cast
2. Vibration
3. Bullet With Your Name
4. Shit Mountain

https://muddyrootsrock.bandcamp.com/album/the-die-is-cast

nka
KERESÉS
Megjelent a februári
digitális különszám!
febr  |  dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
  1. KILLSWITCH ENGAGE
    This Consequence
  2. DREAM THEATER
    Parasomnia
  3. TREMONTI
    The End Will Show Us How
  4. OBSCURA
    A Sonication
  5. THUNDERMOTHER
    Dirty Divine
  6. MARKO HIETALA
    Roses From The Deep
  7. LACUNA COIL
    Sleepless Empire
  8. PHOENIX RT
    Amit itt hagyunk
  9. DAWN OF SOLACE
    Affliction Vortex
  10. JINJER
    Duél
  11. SAOR
    Amidst the Ruins
  12. MANTAR
    Post Apocalyptic Depression
  13. DYNAZTY
    Game Of Faces
  14. MAJESTICA
    Power Train
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw