Skip to content

MOTHS – Meghívó a határtalan élvezetek világába

A progresszív metalos Puerto Ricó-i Moths tagjai bejelentették, hogy új albumuk augusztus 1-jén fog megjelenni Septem címmel. A bejelentést megünnepelendő egy friss szerzeményt is bemutattak, a Gluttony-t, amelyhez videóklip is készült.

„A Gluttony a túlzásba vitt élvezetek csábító természetéről szól – mondta Weslie Negrón, a Moths basszusgitárosa. – Arról, miképpen érezhetjük azt, hogy egy véget nem érő lakomán veszünk részt, mígnem rá nem döbbenünk, hogy totálisan elveszítettük az irányítást. A dal egy meghívó a határtalan élvezetek világába, ahol minden vágy kielégítésre kerül, ám ennek ára van. Minél többet veszünk el, annál többre van szükségünk, és mielőtt észbe kapnánk, felemészt a saját éhségünk. Jonathan, a szólógitárosunk írta a szöveget, és azt szerette volna, ha minden hallgató úgy érezné, hogy ő maga az, aki kísértésbe esik – és nem valami távoli vagy elvont módon, hanem a saját mindennapi élete során. Legyen szó ételről, kapzsiságról, függőségről vagy bármilyen sóvárgásról, ami sosem tűnik elégnek, a dal a kísértés pillanatába helyez bennünket. A szöveg úgy lett megírva, hogy magába szippantson mindenkit, mintha egy suttogó meghívás lenne, ami lassan húz egyre beljebb. Van egy vékony határvonal az élvezet és a romlás között, és ez a dal pont ezen a fordulóponton helyezkedik el.”

A Drew Storks által forgatott klipet maga a bőgős, Weslie Negrón rendezte, aki hozzátette:

„A Gluttony videóklipjében egy nyers és közvetlen megközelítést szerettünk volna alkalmazni a vizuális megjelenítéshez. Ennek a víziónak a megvalósításához hívtuk meg Drew Storksot, akinek a munkája nemcsak megragadta a koncepció lényegét, hanem egy új szintre is emelte azt. Ian García és Kyle Devorroh közreműködésével sikerült a témát valami groteszk és zsigeri formában átültetni a vászonra – a mértéktelenség bűnét nyugtalanító, vizuális élménnyé alakítva.”

MOTHS – Septem (08/01)

1. Sloth
2. Envy
3. Greed
4. Pride
5. Lust
6. Gluttony
7. Wrath

KERESÉS
Megjelent az áprilisi
digitális különszám!
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw