Skip to content

MORTAJAS: Mortajas

Dél-Amerikában nem ismeretlen a doom metal, sok zenekar műveli ezt a zenét. Közéjük tartozik a Chilében székelő Mortajas. Első találkozásunk egy split-kiadvány volt, amelyet 2022-ben adott ki a Sun & Moon, s a CD-n a svéd Anguish-sel osztoztak a latin-amerikaiak. A két csapat 3-3 dallal szerepel a megosztott lemezen, melyek közöl a Mortajas két koncertszámot jegyez. Mondhatni, a Sun & Moon felkarolta a csapatot, ugyanis tavaly októberben megjelentették a Chile-iek második albumát, az itt tárgyalt debütalbum újrakiadásával együtt.

Mindjárt a nyitó Un Final ismerős volt az említett splitről. Ahogy menet közben egyre többet hallgattam a Mortajas lemezeit, úgy nőttek hozzám bizonyos mértékig, s míg eleinte nem éreztem rá a kvartett doom zenéjére, úgy mára kijelenthetem, hogy utat talált hozzám a zene.

A négyesfogat saját ízekkel adja elő a hagyományos doom metalt, amiben a spanyol nyelvű éneknek és Marcos Contreras gitáros/frontember jellegzetesen doomos hangjának, tónusainak nagy szerepe van. Nem vesézgetném túlzottan, hogy mely hatások milyen súllyal eshettek latba a Mortajas esetében, de úgy gondolom, az észak-európai doom (Candlemass), és az amerikai (pl. Pentagram) egyaránt befolyással lehetett a csapatra. A lényeg, hogy szépen felépített, komoly ívelésű kompozíciókat hallhatunk már ezen az első albumon, ahol nemcsak az énekes tesz ki magáért, de a produkció is tetszetős, hiszen a doom-gitármenetelések, -áramlások mellett Daniel Pérez Saa bőgős basszusfutamai is nagyon szépen hallhatók, sőt, fontosak az összhangzást tekintve.

A fentiek azonban akkor nyernek igazán értelmet, ha a zenekar ért a dalfaragáshoz, márpedig egy olyan doom-eposz, mint a csaknem 12 perces Harapos, arra utal, hogy a zenekar érzi és éli a doom metalt. A doom nem egy harsány műfaj, s a Mortajas zenéje kimondottan komoly oldalát mutatja – nem mintha tudnék komolytalan doomról – a műfajnak, s ez az öt terjedelmes, jól strukturált, hangulatos tétel nem okozhat csalódást a doom metal kedvelőinek, ezen belül is olyan csapatok híveinek, mint a Warning, a 40 Watt Sun, az egykori Revelation, vagy a Forsaken.

A doom műfaj ritkán mutat fel csúcspontokat egy-egy albumon, s a Mortajas is egységes, de az egészen elégikus, ám szomorkásságában is emelkedett Sangre de mi Sangre a 48 perces album kimondatlan, ám kétségtelen csúcsdísze. Remek a drámai felépítés, a crescendo, egyúttal Marcos énekteljesítménye. A Mortajas mindkét lemezét nagyon jónak tartom, de jelen pillanatban a debüt egy paraszthajszállal feljebb foglal helyet.

KERESÉS
Hammer 354
megjelenés: március 5.
A DIGITÁLIS KIADÁST
KERESD A LAPTAPÍR OLDALÁN!
FACEBOOK
NÉPSZERŰ
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
CSELŐTEI LÁSZLÓ
vezető szerkesztő
  1. HANABIE.
    Reborn Superstar!
  2. NEMOPHILA
    Evolve
  3. BAND-MAID
    Unseen World
  4. TRIDENT
    Advance Generation
  5. FATE GEAR
    The Sky Prison
Zubor Olly - 300p
Zubor Olly - 300p
Zubor OLLY
online szerkesztő
  1. SUFFOCATION
    Hymns From The Apocrypha
  2. NIGHT IN GALES
    The Black Stream
  3. BJØRKØ
    Heartrot
  4. ASINHELL
    Impii Hora
  5. ROTTEN CASKET
    Zombicron
Posta Janos 24 - 300p
Posta Janos 24 - 300p
Posta János
szerkesztő
  1. THE VISION BLEAK
    Weird Tales
  2. SULDUSK
    Anthesis
  3. ALFAHANNE
    Vår tid är nu
  4. BORKNAGAR
    Fall
  5. ECCLESIA
    Ecclesia Militans
HAJÓGYÁR x hw