Dél-Amerikában nem ismeretlen a doom metal, sok zenekar műveli ezt a zenét. Közéjük tartozik a Chilében székelő Mortajas. Első találkozásunk egy split-kiadvány volt, amelyet 2022-ben adott ki a Sun & Moon, s a CD-n a svéd Anguish-sel osztoztak a latin-amerikaiak. A két csapat 3-3 dallal szerepel a megosztott lemezen, melyek közöl a Mortajas két koncertszámot jegyez. Mondhatni, a Sun & Moon felkarolta a csapatot, ugyanis tavaly októberben megjelentették a Chile-iek második albumát, az itt tárgyalt debütalbum újrakiadásával együtt.
Mindjárt a nyitó Un Final ismerős volt az említett splitről. Ahogy menet közben egyre többet hallgattam a Mortajas lemezeit, úgy nőttek hozzám bizonyos mértékig, s míg eleinte nem éreztem rá a kvartett doom zenéjére, úgy mára kijelenthetem, hogy utat talált hozzám a zene.
A négyesfogat saját ízekkel adja elő a hagyományos doom metalt, amiben a spanyol nyelvű éneknek és Marcos Contreras gitáros/frontember jellegzetesen doomos hangjának, tónusainak nagy szerepe van. Nem vesézgetném túlzottan, hogy mely hatások milyen súllyal eshettek latba a Mortajas esetében, de úgy gondolom, az észak-európai doom (Candlemass), és az amerikai (pl. Pentagram) egyaránt befolyással lehetett a csapatra. A lényeg, hogy szépen felépített, komoly ívelésű kompozíciókat hallhatunk már ezen az első albumon, ahol nemcsak az énekes tesz ki magáért, de a produkció is tetszetős, hiszen a doom-gitármenetelések, -áramlások mellett Daniel Pérez Saa bőgős basszusfutamai is nagyon szépen hallhatók, sőt, fontosak az összhangzást tekintve.
A fentiek azonban akkor nyernek igazán értelmet, ha a zenekar ért a dalfaragáshoz, márpedig egy olyan doom-eposz, mint a csaknem 12 perces Harapos, arra utal, hogy a zenekar érzi és éli a doom metalt. A doom nem egy harsány műfaj, s a Mortajas zenéje kimondottan komoly oldalát mutatja – nem mintha tudnék komolytalan doomról – a műfajnak, s ez az öt terjedelmes, jól strukturált, hangulatos tétel nem okozhat csalódást a doom metal kedvelőinek, ezen belül is olyan csapatok híveinek, mint a Warning, a 40 Watt Sun, az egykori Revelation, vagy a Forsaken.
A doom műfaj ritkán mutat fel csúcspontokat egy-egy albumon, s a Mortajas is egységes, de az egészen elégikus, ám szomorkásságában is emelkedett Sangre de mi Sangre a 48 perces album kimondatlan, ám kétségtelen csúcsdísze. Remek a drámai felépítés, a crescendo, egyúttal Marcos énekteljesítménye. A Mortajas mindkét lemezét nagyon jónak tartom, de jelen pillanatban a debüt egy paraszthajszállal feljebb foglal helyet.
